Lifestyle

Egy boci érkezése szakította félbe az esküvőt, a menyasszony azonnal belevetette magát a sárba

Igencsak emlékezetesre sikerült egy ausztrál pár nagy napja. Az esküvő közepén meglepő dolog történt, a menyasszony pedig a ruháját sem kímélve vagy féltve vetette bele magát az események közepébe (és a sárba), a vendégsereg legnagyobb döbbenetére.

Ezzel számolni kell, ha egy farmon van az esküvő

Jessa és Ben Laws múlt szombaton, április 24-én esküdtek örök hűséget egymásnak. A világ másik feléb, teljesen civil életet élő szerelmesek házasságkötéséről normál esetben természetesen nem adnánk hírt, de az amúgy földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozó ausztrál páros esküvőjén olyan dolog történt, ami már tényleg említésre méltó.

Jessa és Ben saját, Victoria állambeli farmjukon rendezték meg az esküvőjüket, ahol teheneket tartanak és gyümölcsfáik vannak. A nagy napon az előbbiek okoztak kisebb kalamajkát, ugyanis az egyikük a lagzi alatt döntött úgy, hogy ideje világra hozni a kisborját. A százfős vendégsereg teljesen lesokkolódott, amikor a menyasszony csapot-papot otthagyva sietett a jószág segítségére.

„Pár nappal korábban számítottunk a boci születésére, de mivel ez nem történt meg, sejtettük, hogy hamarosan meg fog. Pár farmer barátunk, aki jelen volt az esküvőn egész nap követte az eseményeket” – mondta el a menyasszony.

Végül este hét órakor, a fogadás kellős közepén, nem sokkal a beszédek után, számos vendég szeme láttára jött világra a borjú, aki a Destiny nevet kapta – ez annyit jelent, hogy végzet. A mamatehén neve amúgy Jacot Drama, utalva az állat kissé teátrális személyiségére. A házaspár szerint jellemző rá, hogy bonyodalmat okozzon a lehető legalkalmatlanabb helyzetekben.

„Korábban viccelődtünk is vele, hogy biztos az esküvőnkön fog megelleni” – árulta el Jessa. Férje a hír hallatán csak nevetett és azt mondta: „Jessa már sáros, ugye?”. Ben állítja, nem is számított másra a kedvesét ismerve.

Az ifjú feleség azt mondta, hogy bár a menyasszonyi ruhája tönkrement, ezt a balesetet teljesen elfeledteti vele az izgatottság, amit az újszülött boci okozott. Állítása szerint a tehenek adják a kapcsolatuk alapját, mert három évvel ezelőtt, amikor egy kocsmában megismerkedtek egymással, a tehenek voltak az első közös témájuk.

Jessa reméli, hogy a tisztítónak sikerül visszaállítania az 1200 dolláros esküvői ruháját annak eredeti állapotába, de ha ez nem jön össze, azt sem sajnálja majd nagyon, mert az emlékek többet érnek, mint egy ruhadarab, és egy kisborjúért bármikor újra összesározná magát.

Az esküvőn készült képeket a Daily Mail cikkében tudod megnézni.

Angele, a húszesztendős elefánt immáron harmadszorra lett édesanya.

Fotó: Alasdair Elmes / Unsplash; leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...