Lifestyle

Ma van a magyar méhek napja, de a méhecskék idén alig hoznak majd pálinkát

A méhek napját 28 éve április 30-án ünnepeljük Magyarországon. Ma a szorgos kis méhecskék vannak a középpontban, akik halmozottan veszélyeztett helyzetben vannak. Ráadásul tovább tetézi a kárt, hogy az idei gyümölcs- és pálinkatermés is jelentős veszélybe került.

Április 30. a magyar méhek napja

1994-ben az Országos Magyar Méhészeti Egyesület első alkalommal tartotta meg április 30-án a Méhek Napja rendezvényt. Tavasszal, amikor zsongnak a méhek a gyümölcsfákon, a virágokon, az emberek elkezdik munkájukat a kertekben – a kezdeményezés célja mindig is az volt, hogy felhívja a figyelmet a szorgos kis rovarokra, a méhekre. Nap, mint nap találkozunk velük, de a természetben betöltött szerepükre, védelmükre kevesen gondolnak. Ezen kívül mivel hazánkban sajnálatos módon alacsony a mézfogyasztás, a program nem titkolt célja a méz és a méhészeti termékek megismertetése és megkedveltetése is.

A magyar méhészeket a világon elsőként hívták fel a beporzók, azon belül a mézelő méhek védelmére a figyelmet egy róluk szóló nap létrehozásával. Azóta, a világ minden országában elterjedt a beporzók védelmének hangsúlyozása, sőt, az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) május 20-át a Méhek Világnapjának nyilvánította 2017-ben.

2021-ben már a 28. Méhek Napja kerül megrendezésre. Idén, a koronavírus járvány miatt a rendezvény, illetve annak sajtótájékoztatója elmarad. Természetesen a méhészek most is szeretnék felhívni a lakosság figyelmét a méhek munkájának nélkülözhetetlenségére, fontosságára.

Védjük meg a méheket!

A méhecskék biológiai szerepe pótolhatatlan, beporzó tevékenységük nélkül a legtöbb gyümölcs nem tudna megteremni, és ezáltal az emberiség élelmiszer-termelésének mintegy harmada függ tőlük. Nem lehetünk elég hálásak nekik, mégis sajnálatos módon a méhek nehéz helyzetben vannak. Az éghajlatváltozás, a környezetszennyezés és növényvédő szerek miatt a Föld méhpopulációja egyre csökken, így nem csak ők, de a mi életünk is veszélyben van.

A méhek védelmében az Európai Bizottság a tagországoknak, és az Európai Parlamentnek javasolta a szintetikus növényvédők kivonását a mezőgazdaságából 2035-ig. Sürgetik a biológiai sokféleség helyreállítását is, különös tekintettel a mezőgazdasági területeken található természetes élőhelyekre. Az egyik nem zárja ki a másikat, sőt erősíthetik is egymást – tették hozzá. A kezdeményezők a beporzóbarát gazdálkodást támogatásokkal is segítenék, amihez szerintük a kis gazdaságokra alapuló, fenntartható termelést kellene erősíteni.

Ennek érdekében aláírásgyűjtésbe kezdtek az EU-n belül, a magyarországi aláírások pedig már össze is gyűltek a méhek megmentését célzó Mentsük meg a méheket és a gazdákat! címmel létrehozott európai polgári kezdeményezéshez. Magyarország a 6. EU-tagállam, amely teljesítette az aláírásgyűjtésből a rá eső részt. Uniós szinten ennél jóval több, összesen 1 millió aláírás kell, de a kampány már félúton tart a siker felé.

Az amúgy is veszélyeztetett helyzetben lévő méhek „munkáját” tovább nehezítik többek között az idén tavaszi fagyok, ez pedig sok mindenre hatással van.

Lapozz a cikk folytatásáért!

Fotó: Pexels

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Lifestyle
Az alábbi betegségeknél akár jelentős enyhülést is hozhatnak a gyógyvizes fürdőkúrák.
Sztárok
Jason Momoa és Lisa Bonet ritkán látott fia, a 15 éves Nakoa-Wolf ha akarná, sem tudná letagadni édesapját, sőt: a tinédzser egy az egyben úgy néz ki, mint az Aquaman sztárja.
Sztárok
Idestova négy éve annak, hogy Harry herceg és Meghan Markle elhagyták a monarchiát, majd új életet kezdtek az Egyesült Államokban, amiről az egykori színésznő félreérthetetlen módon beszélt a...