8 éve otthonról dolgozik, most elárulta a legnagyobb hibákat, amiket ne kövess el

Maria online újságíró, aki már több éve otthonról dolgozik. Most elárulta a legnagyobb hibákat és azt tanácsolja, hogy ezekre mindenképp ügyelj.

Áldás vagy átok?

Az otthoni munka valódi áldás lehet, de csak akkor, ha valaki tényleg jól csinálja. Egy kínai kísérletből kiderült, hogy az otthon dolgozó alkalmazottak sokkal elégedettebbek, termelékenyebbek és pozitívabbak, mint az irodában dolgozó kollégáik. Ez azért van, mert sokkal több idejük jut magukra, a családjukra és a felgyülemlett teendők elvégzésére, hiszen maguknak osztják be az idejüket. A kísérletben résztvevők azt is elárulták, hogy már nem kell olyan dolgokon idegeskedniük, hogy mit vegyenek fel reggelente, mennyi ételt csomagoljanak, elkésnek-e, vagy sem, illetve az utazásra sem fordítanak annyi felesleges időt. Az úgynevezett 'home-office' ráadásul igen pénztárcabarát, hiszen nem kell utazásra költeni, és nem csábulunk el a helyi étterem kínálatától sem. Ugyanakkor az otthoni munkának vannak hátulütői is, hiszen ezek az alkalmazottak gyakran magányosnak érzik magukat és elszigeteltnek az egész világot. Az irodában dolgozók egy közösség tagjai, de a home-officeban dolgozó kolléga ezzel szemben magányos játékos. Lapozz!

Lapozz a cikk folytatásáért!

Fotó: 123RF.com

Oldalak

Szólj hozzá Te is!