Egy hétig csak pizzán és tésztán élt a lány - ezt tapasztalta

Minden jobb lett

Az első az volt, hogy mivel minden nap "bűnös" ételeket evett, bűntudata is volt miattuk. Ez arra késztette őt, hogy sokkal keményebben és sokkal több napot eddzen. A másik ami feltűnt neki, hogy sokkal több energiája lett mint általában, ami segítette abban hogy tényleg a maximum teljesítményt nyújtsa edzés közben. A harmadik pedig az volt, hogy mivel nem sóvárgott semmi után, így nem is nasizott, hiszen az általa kívánt ételeket fogyasztotta, és nem fosztotta meg magát az élménytől. Ez persze nem azt jelenti, hogy most nekünk is pizzán és tésztán kell élnünk, Nicole pusztán arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy sokkal több mindent elérünk ha olyan dolgokat eszünk amiket szeretnénk, és nem démonizálunk bizonyos ételeket. Arra buzdít bennünket, hogy diétázás helyett inkább találjuk meg a megfelelő életstílust, amitől kiegyensúlyozottak és boldogabbak leszünk.

A nyugati numerológia szerint - aminek alapjait az ókori görögök rakták le közel 2500 évvel ezelőtt - a születési dátuma alapján mindenkinek van egy életút száma, amely egyéni jellemzőkkel ruházza fel „viselőjét”. A szám alapján nemcsak azt lehet megmondani, milyen ember vagy, hanem azt is, mi az 5 legnagyobb erősséged.

Leadfotó: 123rf.com, Fotók: Instagram / Nicole Yi
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Lifestyle
A népszerű túra-applikáció váratlan leállása miatt eltévedő három fiatal tragédiájáról már számos lap beszámolt. Megdöbbentő részletek derültek ki.
Egészség
Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.
Lifestyle
Hivatalosan is bejelentették a nyár legnagyobb hazai sporteseményét: a 15-szörös BL-győztes Real Madrid a Ferencvárossal csap össze.
Sztárok
Gólyahír és aggodalom a színésznő családjában: megszületett Becca Tobin kislánya, de a koraszülött csecsemőt orvosi megfigyelés alatt tartják.
Sztárok
Megható videóban mutatta meg az összefogás erejét a Bundesliga-játékos és leukémiával küzdő kedvese.
Sztárok
Súlyos incidensről számolt be az X-Faktor felfedezettje: a Duna-parti szórakozóhely biztonsági őrei szerinte erőszakkal fenyegetőztek.