Fashion&Beauty

Túltolta a plasztikát? Teljesen új arcot szabatott magának Marc Jacobs – Fotók

Rá sem lehet ismerni, teljesen megváltozott az arca a divattervezőnek. Marc Jacobs nemrég kés alá feküdt és megműttette magát, melynek eredményét és a lábadozását folyamatosan közvetítette az Instagram-oldalán.

Marc Jacobs plasztikáztatott, így néz ki most az arca

Idén lett 58 éves a híres divattervező Marc Jacobs, akiről születésnapján megjelent portrénkban azt írtuk, jobban tudja, mi kell a nőknek, mint mi magunk. Az egyik legtöbbet díjazott designer, akit a legnagyobbak között tartanak számon, viszont úgy tűnik, van valami, amit ő sem tud elviselni, mégpedig az idő múlását. Ráadásul nem is csinál titkot abból, hogy kozmetikai és plasztikai beavatkozásokat végeztet az arcán, sőt, egyenesen a dolog szószólója lett az utóbbi időben, miután legutóbbi beavatkozását és a lábadozás folyamatát szinte élőben közvetítette az Instagram-oldalán.

Jacobs a Vogue magazinnak elmondta, hogy évek óta járt botox-kezelésre, de ezek egy idő után egyre kevésbé bizonyultak hatékonynak. Eljött egy pont, amikor az orvosa azt mondta neki, hogy a látványos eredmény érdekében most már olyan műtétre lenne szüksége, ahol belevágnak az arcába, nem csak aláfecskendeznek valamit. A divattervező ekkor talált rá Dr. Jacono plasztikai sebész gurura, aki egy speciális mély ráncfelvarrást fejlesztett ki, aminek lényege, hogy a beavatkozás az izomréteg alatt zajlik.

És hogy miért beszél ilyen nyíltan a dologról? Azért, mert számára a transzparencia a legfontosabb, ráadásul nem szégyelli a döntését és nem akar hazudni senkinek. „58 éves vagyok, és szerintem nem nézek ki rosszul egy 58 éveshez képest. Nem éreztem azt, hogy muszáj megtennem ezt a dolgot, nekem ugyanolyan az öregedésről és a plasztikai beavatkozásokról beszélni, mint bármi másról. A probléma azzal van, hogy szégyenérzet társul hozzá, és én nem akarok szégyenkezni. Inkább nyíltan felvállalom, transzparens és őszinte vagyok. Igen, hiú is vagyok, nem szégyenlem. Ahogy azt sem, hogy figyelemre vágyok, hogy kiöltözöm, hogy mutogatom magam. Ezek a dolgok tesznek boldoggá” – nyilatkozta a designer, aki az öngondoskodás részének tartja a plasztikai műtéteket.

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

Ilyen volt, ilyen lett – képeken. Lapozd fel a galériánkat!

Jó pár kép kiszivárgott a Szex és New York rebootjának forgatásáról. A szereplők gardróbja ezúttal is meseszerű, Sarah Jessica Parker egy percig sem panaszkodhat.

Leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Fashion&Beauty
Sztárok
A legendás divatház alapítója, Carolina Herrera rendkívül büszke nagymama, elképesztően gyönyörű, 21 esztendős lányunokája ugyanis komoly mérföldkőhöz érkezett.
Sztárok
Nemrég véget ért a TV2 nagysikerű realityje, a Házasság első látásra harmadik évada, ám az egyik legígéretesebbnek hitt páros, Deák Rebeka – vagy ahogy sokan ismerik, Becca – és Horváth Zsolt...
Fashion&Beauty
Ha a téli hónapokban egy kis luxust és melegséget szeretnél csempészni a körmeidre, nincs jobb választás, mint a csokoládé árnyalatai. A gazdag barna tónusok, a bársonyos finish és a finom arany vagy...
Lifestyle
Valaki vagy valami a felszínre hozza, amit a Skorpió elnyomott. Napi horoszkóp.
Sztárok
Míg a hercegné zöldben, családja, Vilmos, György, Sarolta és Lajos talpig kékben kápráztatták el a királyi család rajongóit a Westminster apátságban ma este.
Fashion&Beauty
Kaia Gerber olyan elegáns és trendi műszőrme kabátban lépett utcára, hogy egyből kedvünk támadt beszerezni egy hasonlót.