Egészség

Nem vicc: tényleg hizlal a tévé fénye, ha éjszaka nézed – kutatások igazolták

Kutatások bizonyították

Egy közelmúltban készült amerikai tanulmány szerint a középkorú és idősebb nők esetében a televízió vagy a lámpa fénye elhízást okozhat.

Míg a magas kalóriatartalmú étrend és a mozgásszegény élet az elhízás leggyakrabban említett magyarázata, egyes kutatások az éjszakai mesterséges fénynek való kitettséget is összefüggésbe hozták a súlygyarapodás fokozott kockázatával – jegyzik meg a kutatók a JAMA Internal Medicine-ben.

A vizsgálat során a kutatók csaknem 44 000, általában egészséges, 35 és 74 év közötti nőt figyeltek meg. Sokan – körülbelül 17 000-en – éjszakai lámpafénynél aludtak a szobában, míg több mint 13 000 égve hagyott egy lámpát a hálószobán kívül, és körülbelül 5 000 aludt televízióval a hálószobában.

A vizsgálat kezdetén a hölgyeken volt felesleg, de még nem voltak elhízottak, a testtömeg-indexük (BMI) szerint. Továbbá egyikük sem dolgozott olyan műszakban, amely megszakíthatta volna az alvási ciklusukat.

Majdnem hat év után az derült ki azoknál a nőknél, akik televízió- vagy lámpafénynél aludtak a szobában, hogy 22 százalékkal nagyobb valószínűséggel lettek túlsúlyosak és 33 százalékkal nagyobb valószínűséggel híztak el, mint azok, akik teljes sötétségben aludtak. Ugyanakkor az is számított, mennyi fénynél aludtak, mert a kevés éjszakai fény nem okozott hízást. Viszont akik fénynél aludtak, azok 5 kg-os – vagy annál is több - súlygyarapodással számolhattak az évek folyamán.

Dr. Yong-Moon Park, a tanulmány vezető szerzője azt mondta: „Ha lekapcsolják a lámpákat lefekvés előtt, csökkenthetik az elhízásának esélyét."

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint világszerte 1,9 milliárd felnőtt túlsúlyos vagy elhízott. Nagyjából 10 felnőttből 4 túlsúlyos, és 10-ből több mint 1 elhízott, ez az állapot növelheti a szívbetegségek, a cukorbetegség, a veseproblémák, az ízületi betegségek és bizonyos rákos megbetegedések kockázatát a Reuters szerint.

Lapozz tovább, a cikk folytatóik!

fotó: 123rf.com

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...