40 percre feküdt le aludni a kontaktlencsét viselő férfi, rettenetes dologra ébredt: az egész élete megváltozott ezután

Húsevő paraziták támadták meg a szemét

Miután Mike eltávolította az alvás után a kontaktlencséket, azt gondolta, hogy a probléma ezzel meg van oldva, másnap azonban újra betette a lencséket, mielőtt baseballozni indult – ekkor érezte igazán, hogy ez nem a szokásos szemirritáció, hanem valami nagyin nincs rendben, így orvoshoz ment. Kiderült, hogy Mike szemeit egy ritka húsevő parazita, az úgynevezett acanthamoeba keratitis támadta meg, amely miatt a férfi látása teljesen megromlott, és azóta is folyamatos fájdalmakat tapasztal. „Soha nem tapasztaltam még ehhez hasonló fájdalmat életemben. A szemem hátsó részéből jön, de felfelé és lefelé is kisugárzik ez az elviselhetetlen fájdalom. Olyan ez, mint egy állandó sokk, pedig eddig nagyon büszke voltam a fájdalomtűrő képességemre, de most sikítottam az érzéstől” – vallotta be Krumholz, aki a jobb szemére már egyáltalán nem lát, csak fekete-szürke foltokat. Szerencsére a fiatal férfinak van még esélye a gyógyulásra, és arra, hogy teljesen visszanyerje látását, ehhez azonban szaruhártya-átültetésre lenne szüksége, ám a műtét egyelőre nem végezhető el rajta, ugyanis a szeme még túlságosan gyulladt a beavatkozáshoz.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A megdöbbentő felvételt a kontaktlencsék eltávolításáról az orvos saját Instagram-oldalán osztotta meg, a kommentelők pedig teljesen kiakadtak a videót látva.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Lifestyle
Az Bika értékeit olyan valaki veheti észre, akinek a véleménye különösen fontos a számára - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Fashion&Beauty
Sokan hiszik, hogy az életkor előrehaladtával be kell határolni a stíluslehetőségeinket, pedig az igazság az, hogy az ötvenes éveinkben járva lehetünk a legmagabiztosabbak és legstílusosabbak. A...
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.