40 percre feküdt le aludni a kontaktlencsét viselő férfi, rettenetes dologra ébredt: az egész élete megváltozott ezután

A 21 éves Mike Krumholz nem gondolta volna, hogy egy kis délutáni szunyókálástól a feje tetejére áll majd az élete, pedig ez történt: az alvás után olyan következményekkel kellett szembe néznie, melyekkel egyáltalán nem számolt.

Elkövette élete legnagyobb hibáját

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

2022. december 19-én a 21 éves floridai Mike Krumholz egész élete megváltozott: azon a bizonyos hétfői napon a férfi egy fárasztó munkanap után hazaért, majd úgy döntött, hogy lefekszik egy kicsit aludni, hogy kipihenje a mögötte álló hosszú napot. 40 percre dőlt csupán le, ám az alvás előtt nem vette ki a kontaktlencséit – arra azonban álmában sem gondolt volna, hogy ez problémát jelenthet, hiszen hét éve viselte már őket, és még soha nem történt semmi baj. Persze Mike jól tudta, hogy a kontaktlencse miatt olykor kialakulhat szemfertőzés és része volt már irritált szemekben is, éppen ezért a férfi mindig gondosan ügyelt rá, hogy éjszakára még véletlenül se hagyja benn a lencséket. A délutáni pihenése előtt viszont eszébe se jutott, hogy baj lehet abból, ha nem veszi ki őket, mégis így lett: Mike arra ébredt, hogy furcsa, szúró fájdalmat érez a szemeiben, így azonnal kivette a kontaktlencséket, ekkor azonban már késő volt, hiszen addigra a férfi elkövette élete legnagyobb hibáját…

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Fashion&Beauty
Az ősz végével és a tél közeledtével menetrendszerűen megérkezik a divatimádók legnagyobb ellensége: az esős, latyakos, szürke időjárás, emiatt pedig mindenki feláldozza a stílust a kényelem oltárán.
Home&Design
Elérkezett a pont az időjárásban, amikor felerősödnek a hajnali fagyok, és a kertben sok mindenre figyelni kell.
Lifestyle
A legfrissebb számítások szerint a megszokottnál jóval enyhébb és esősebb tél várhat ránk, amit a Csendes-óceán rekordméretű felmelegedése okoz. Az alacsonyabban fekvő területeken szinte biztosan a...
Sztárok
A világhírű divatdinasztia egyik legkülönlegesebb tagja nemcsak szépségét és kifinomult ízlését örökölte a családjától: születése mögött olyan titok húzódott, amely hosszú éveken át beárnyékolta az...
Utazás
Sokan gondolkoznak el azon a magyarok közül, hogy átmennek Ausztriába dolgozni.
Sztárok
Tizenöt év után ismét Liptai Claudia vezette a Mokkát: péntek reggel Henry Kettnerrel debütált a TV2 stúdiójában, majd a Femcafénak mesélt első élményeiről, a közös munkáról és a folytatásról is.