A te konyhádban is ott a fogyás csodaszere: egy kiskanál ebből az őrleményből naponta, és az összes felesleg leolvad rólad!

Ha már mindent megpróbáltál, mégsem tudsz lefogyni, akkor érdemes beépíteni az étrendedbe az őrölt köményt, ami nemcsak a plusz kilókra, de sok minden más bajodra is igazi gyógyírként hathat.

Segít a fogyásban, de ez még nem minden

A kömény egy népszerű fűszer, amit szinte minden háziasszony ismer és használ a főzés során szerte a világon. Ez a zellerfélék családjába tartozó faj tehát a világ egyik legelterjedtebb és legkedveltebb fűszerei közé tartozik, és még a Biblia is említést tesz róla annak ellenére, hogy Európában csak a 13. században terjedt el. Sokan azonban nincsenek tisztában azzal, milyen jótékony hatása is van annak, ha naponta fogyasztunk belőle egy keveset akár az ételeinkbe csempészve, akár simán egy kiskanállal, víz segítségével lenyelve. Galériánkban eláruljuk, hogy fogyhatsz le a köménnyel, és mi minden másra is jó még pontosan a súlyvesztésen kívül!

A kömény serkenti az anyagcserét, segíti az emésztést, csökkenti a koleszterin-, valamint a vércukorszintet is, így nyilvánvaló, hogy egészségügyi előnyei miatt a legtöbb ember számára megér egy próbát a rendszeres, napi fogyasztása.
Kattints a további képekért!

Talán nem is gondolnád, de az apró lencseszemek sokkal többet is nyújtanak annál, minthogy javítják az emésztést – egy gyakori problémára is gyógyír lehet, ha naponta legalább egy csészényi mennyiséget elfogyasztasz belőle.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Sokan töltik az okostelefonjukat maguk mellett az ágyban - írja a TWN.hu. Igen ám, de ez nemcsak a készülék, hanem a tulajdonosa számára is komoly veszélyeket rejt.
Lifestyle
A Nyilast pozitív energiák veszik körbe, használja ki őket! Napi horoszkóp.
Sztárok
1997. július elsején ünnepelte 36. születésnapját a hercegné: akkor még nem tudta, de ez volt számára az utolsó.