Utazás

Mit tett velünk fél év Thaiföld? - Blogbejegyzés

Lebarnultunk, szőkültünk, megtanultam a thai masszázst, kisimult az arcunk és boldogabbak, mosolygósabbak lettünk. De mégis, milyen volt és milyen itthon lenni?

Ez a tavasz másmilyen

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Először is hideg van. Nem úgy, mint azoknak, akiknek megvolt a tél és most nekivetkőzve köszöntik a melegedő napsugarakat. Nekünk a 80%-os páratartalomban töltött hónapok után a meleg azt jelenti, hogy trikóban, rövidnadrágban folyik rólunk a víz, akkor is, ha semmit sem csinálunk. Az eső azt jelenti, hogy a forróságban meleg víz ömlik a nyakunkba és egy kis enyhülést hoz. Megérkeztünk a tizenkét fokba. Örültem, hogy az utolsó pillanatban kivettem a bőröndből a decemberben viselt melegebb kabátom. Az első alkalommal túlöltöztem, a második alkalommal pedig öcsémtől és a barátnőjétől kérdeztem, hogy jól vagyok-e felöltözve és kell-e a kabát. Azt mondták nem, csakhogy én még a harminc fokhoz szoktam. Fura a farmer, fura a cipő, fura a kabát, de legalább meleg. És van járda, meg közlekedési lámpák. Az öltözködés idővel egyre jobban ment és persze a nap is kisütött. De a nap másmilyen, valahogy más a fénye, ott sárgább volt.

Fotó: newurbanachitect.com

Oldalak

Utazás
Fashion&Beauty
A klasszikus fehér edzőcipők hosszú évekig egyeduralkodónak számítottak a ruhatárunkban, ám most trónfosztás történt. A rajongók és gyűjtők, azaz a sneakerhead-ek köre után a szélesebb közönséget is...
Lifestyle
Az egyik felszolgáló már találkozott érdekes borravalókkal életében az étteremben, de ez most kiverte nála a biztosítékot.
Sztárok
Georgina Rodríguez maga volt a megtestesült elegancia Velencében a minap, amikor is egy sötétkék Gucci outfitben lejtett végig a Mr. Nelson, Did You Kill People? című film premierjének vörös...
Sztárok
Forrnak az indulatok a Megasztár körül: Tóth Gabi egy közösségi oldalára feltöltött videóban reagált a legutóbbi válogatón elhangzott, őt ért fricskákra. Az énekesnő nem rejtette véka alá a...
Lifestyle
A Bak megszokott napirendjét ma egy váratlan meghívás vagy ajánlat boríthatja fel.Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Sztárok
A hazai divatvilág egyik leglátványosabb eseményének adott otthont a Városligeti Rózsakert, ahol Demeter Richard mutatta be legújabb kollekcióját szeptember harmadikán. A nagyszabású bemutató az év...