Színházi lamúr avagy eljegyzés Sánta Laci módra

Egy gyűrű mindfelett

Tehát megvolt az időpont, megvolt a terv, de nem volt még meg a gyűrű. Mindenféle hülye indokokkal mentem el otthonról, amíg keresgéltem az igazit. Persze beszélgettünk róla már többször, hogy eljegyzés így meg úgy…és mindig Juliska hozta föl a témát. Persze én meg kaptam az alkalmon és ilyenkor finoman kikérdeztem, hogy hogy néz ki számára az ideális jegygyűrű. Hál’Istennek nagyon hasonló az ízlésünk, úgyhogy azt éreztem nem tudok nagyon mellényúlni. Több ékszerüzletben jártam és persze többször. Lefotózgattam a potenciális jelölteket és jól elrejtettem a telefonomban egy olyan mappába, amit csak jelszóval lehet megnyitni, amit egy másik mappába rejtettem, hogy még a legkisebb feltűnést is elkerüljem. :)

Nézegettem őket nyugodt perceimben, de már volt egy megérzésem az első pillanattól. Volt egy olyan gyűrű, ami az első pillanattól kezdve nagyon bejött. Persze drágább volt, mint a többi, az ára nem passzolt a pénztárcámhoz, de ha egyszer az tetszett…Már így is nagy titokban gyűjtögettem a lóvét, ami nem volt egyszerű, mivel Juliska mindig minden pénzemről tudott, lévén, hogy ő a pénzügyi miniszter a családban. Ezzel a dologgal lehet vitatkozni, de az biztos, ha én kezelnék minden lóvét, nem lenne félretett pénzünk. De legalábbis nem ennyi! Azért én szorgalmasan, de annál nagyobb titokban spájzoltam a zsét. Az utolsó előtti hónapban egy nagyobb összeg került a dugi helyre így feltűnően hamar elfogyott a havi apanázs. Össze-vissza kellett kamuznom, de megúsztam.

A boltban kértem, hogy rakják félre nekem a gyűrűt, de ott azt mondták, hogy ilyen hosszú időre nem lehet. Mondtam, hogy kifizetem a háromnegyedét, mivel akkor még nem volt meg a teljes összeg.

Az üzletben azt mondták, hogy értsem meg, az ő üzletpolitikájuk nem engedi, hogy több mint egy hónapig tárolják a gyűrűt. De mivel hajthatatlan voltam, ők pedig nagyon kedvesek, segítőkészek és rendkívül engedékenyek, kisvártatva (a felsőbb utasítás ellenére) beleegyeztek. Az volt a legerősebb fegyverem, ami persze teljesen igaz volt, hogy nem merem hazavinni, mert ha Juliska megtalálja egy zokniba rejtve, vége a bulinak és ugrott a meglepetés. De sikerült. Tényleg jófejek voltak. Ezúton is köszönöm a fent említett ékszerüzlet kiváló dolgozóinak!

Szóval megvolt a gyűrű is, már csak várni kellett. Kiderült, hogy a titkárságon egyre többen tudják, hiszen ezt meg kellett szervezni, amihez emberek kellettek. Kicsit kezdtem izgulni, de persze tudtam, hogy nem lesz semmi baj, mindenki velünk van, így nem akarják majd elrontani a meglepit. De minél közelebb kerültem a nagy naphoz, annál több szempárban véltem felfedezni valami különös csillogást. Kezdtem paranoiássá válni és mindenkiről azt hittem, hogy tudja! De nem. Csak kicsit túlparáztam a dolgokat. És már csak egy nap volt hátra…

Fotó: Pődör Mátyás