Lifestyle

A megbocsátás önérdek – Kitisztítja a lelked és utat enged a boldogságnak

Legtöbbet az emberi interakciókon keresztül fejlődünk, tanulunk életünk során – legalábbis abban az esetben, ha valamennyire tudatosak vagyunk, figyeljük, neveljük önmagunkat folyamatosan. Ha ezt nem tesszük, akkor csak újra és újra elszenvedjük a kapcsolataink ismétlődő kihívásait. Központi téma ebben a megbocsátás, mint minden konfliktus békés lezárása.

Padma - kínai asztrológus, blogger

A kínai asztrológia apropóján kezdtem az írogatást, de igazából minden spirituális téma érdekel, mióta az eszemet tudom. Sok érték és érdekesség összegyűlt a tarsolyomban az évtizedek alatt, amit szíves-örömest osztok meg veletek blogomban, hátha rajtam kívül más is inspirációt merít belőlük.

Sokat hallunk a megbocsátás szépségéről, a nagylelkűségről

Azonban ez nem lehet kényszerű cselekvés, sokkal inkább egy belső lelki út, amit be kell járni. A legnehezebb feldolgozni azt a sérelmet, amit kisgyermekkounk kiszolgáltatottságában szenvedtünk el egy felnőttől, aki lehet szülő vagy tanár is. De rendkívül érzékenyek a párkapcsolatok is ilyen szempontból. Ezeket a sebeket igen hosszú ideig képesek vagyunk hurcolni lelkünk mélyén. Tudatos munkára van szükség a feloldásukhoz.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Mivel az ezzel kapcsolatos fájdalom bennünket bánt belülről, tehát egy folyamatos belső konfliktusnak nevezhető, a saját érdekünk, hogy megpróbáljuk feldolgozni, elengedni a sebek folyamatos ápolgatása, nyalogatása helyett. Ez a mi belső ügyünk, semmi köze ahhoz az emberhez, aki megbántott, és ő maga nem is szükséges a megbocsátás folyamatához. Második lépésként felmerülhet a kapcsolat helyrehozatala és újraindítása, de ez egyáltalán nem szükségszerű. A megbocsátásunk enélkül is teljes lehet.

A bocsánat kérés sem könnyű, így meg sem történik a legtöbb esetben

Senkinek nincs joga megbocsátást követelni senkitől, vagy számonkérni rajta. Kérni a megbocsátást azonban valóban szép dolog, és segít feloldani a konfliktust, mert benne van, hogy megtettük, amit meg kell: belenéztünk abba a fránya tükörbe, ha nem is tetszett, amit ott láttunk, és őszintén bánjuk, amit tettünk. De erre sem kötelezhető soha senki. Csak akkor van értelme és hatása a bocsánatkérésnek, ha mély belső indíttatásból születik. Ez a másik ember lelkében is képes kioldani a blokkokat. Azonban, ha mintázatként kezdjük ezt működtetni, bántunk-bocsánatot kérünk folyamatosan, az már nem fog működni. Valóban fel is kell hagynunk a bántó viselkedéssel a jó kapcsolat érdekében. Ellenkező esetben a másiknak elege lesz, és így vagy úgy, ki fog szállni, hiszen nem marad más lehetőség a számára.

Olvass tovább a következő oldalon!

Fotó: medicaldaily.com

Oldalak

Lifestyle
Utazás
Alig érte el a végét a múlt heti rekordmeleg, hétfőn újra robban a hőségfüggöny: akár 37 fokig is emelkedhet a hőmérséklet a Kárpát-medencében.
Sztárok
Sebestyén Balázs DJ Oti néven 65 ezer ember előtt tartott hatalmas bulit szombat este a Hajógyári-szigeten, ám az örömöt súlyos botrány árnyékolja be.
Lifestyle
A nulladik nappal már zakatol a Sziget fesztivál, és jó tudni, hogy mit lehet bevinni, és mit nem.
Lifestyle
A csalók egyre rafináltabb módszerekkel próbálják megszerezni az emberek banki adatait, és már olyan helyzeteket is kihasználnak, amelyek teljesen hétköznapinak tűnnek. Egy parkolásnál például néhány...
Egészség
Bizonyos készítmények mellett nagyobb odafigyelés szükséges a hőhullámok idején - cikkünkben most eláruljuk, melyek ezek.
Sztárok
George Russell számára az idei nyári szünet nemcsak a Forma–1-es szezon közbeni pihenésről szól: a Mercedes brit sztárja fontos magánéleti mérföldkőhöz érkezett. A versenyző hat év együttjárás után...