Értsd meg, anya, én már nagylány vagyok!
Irány a bölcsi! – anya szeme könnyes
Bár már tavaly éreztük, hogy Lölő most már sokkal mozgalmasabb életre vágyik, mostanra tisztáztuk magunkban, hogy el kell őt engednünk. Ne ijedj meg, nem messzire, csak a kis kortársaival játszani! Ősszel fogalmaztam meg először azt magamban, hogy nem vagyok elég (szórakoztató) már neki, de akkor még a gondolattól is elernyedtek az izmaim, hogy ő és én „elválunk”. Na, ez volt az az időszak, amikor elhittem, hogy egy rettenetesen önző anya vagyok. Amikor a fejemmel gondolkodtam, tudtam, hogy teljesen oké lenne bölcsit keresni neki, de amikor szívmódba kapcsoltam, jött az önostorozás. És amikor bevallottam magamnak, hogy tulajdonképpen én is fáradt vagyok, szóval, igazából nekem is jól jönne egy icipici pihenő a mindennapokban, akkor meg aztán nyilvánosan tetettem volna máglyára magam. Szerencsére ez az érzés csillapodott, sőt, el is múlt.
Lölő bölcsibe megy. Várja. Izgatottan szalad a táskájáért, amit direkt a bölcsibe vettünk neki. Azt is ő választotta ki.
Istenem, elkezdődnek azok a napok, amikor előző este kikészítem a ruhácskáját, reggel ébresztgetem, majd bepakolom a kis zsákját, aztán kézen fogom, elviszem, majd elengedem. Ezerszer játszottam már le azt a pillanatot, amikor egyedül kilépek a bölcsiből. Egy ideig el sem jutottam odáig, hogy ez megtörténhet. Mármint, hogy képes leszek őt elengedni. Aztán jött az a verzió, hogy kilépek, ő sír és én is nagyon. Most már a számomra legjobb variációnál tartok: ő boldog, én sírok. Több változat nincs, mert olyan nincs, hogy én nem sírok majd…
És most nem is tudok többet mondani…
Egy éve 2017 volt az új, most pedig éppen 2017 az ó. Pont annyira vagyok izgatott most is, mint egy éve, amikor az járt a fejemben, milyen csodákban lesz részünk a következő 12 hónapban. Vigyázat! Nyomokban ez a bejegyzés is tartalmaz szentimentális elemeket, de inkább nevetve búcsúzunk 2017-től.
Fotók: barizsuzsi
Oldalak
Hirdetés
