Üdvözöllek, ez itt a dackorszak!
Kérdések? Csak azt ne!
Aztán ott vannak a kérdések. Jól jegyezd meg: egy dacos gyermektől sose kérdezz hülyeséget, és sose kérj tőle marhaságokat! Például sose mondd azt neki, hogy „Kincsem, hozd be, kérlek, a vizedet!”, és kérdéseid sose legyenek meggondolatlanok, tehát felejtsd el, hogy a papucsa hollétéről érdeklődsz tőle. Ezekkel bármikor megsértheted a kicsinyed…
Ölelem, ahogy csak tudom
Egyébként tudod, amikor azt érzem, nálam is kezd szakadni a cérna, arra gondolok, mennyire hálás is vagyok azért, hogy az én pirinyóm tökéletesen fejlődik. És bár világéletemben szerettem ölelni, most nagyon is azt érzem, hogy a lehető legcsodálatosabb dolog megölelni Lölőt, akkor is, amikor olyan kis méregzsák. Ölelem, ahogy csak tudom – és tudom, érzem, hogy jó neki is… :)
A dacos időszak alatt amúgy nálam még igazán nem is tört el a mécses. Amikor időnként azért érzem, hogy kezd lüktetni a fejem a sok nemtől, a dacos hanyatt fekvésektől meg a „semminemjósemminemtetszik”-től, akkor kiszól nekem a szobából az én édes kicsi lányom: „Zsuzsóóó!” (anyukám így hív). Aztán meg kiszalad hozzám, és kacagva mondja: „Anyaaa!”
Büdös kölyök… :)
Nem vagyok varrónő, nem vagyok túl ügyes sem, de azt kell mondanom, a baba, amit készítettem, elég menő! Nincs semmi trükk, egy zokni kell hozzá, tű és cérna, meg egy kis töltőanyag. És egy óra „énidő”, mondjuk akkor, amikor épp alszik a gyermekem.