8 cuki babadolog, amitől elolvadok

Mindegy, csak legyen „orrpuha”!

Nem mondom, hogy nem lepődtünk meg, amikor néhány hetesen Lölő olyan pózban ébredt fel, amilyenbe mi le sem tettük. Este még az oldalán feküdt, reggel viszont már háton szundikált. (Az anyaság első óráiban egyébként nemegyszer hittem azt, hogy megőrültem. Az első együtt töltött kórházi éjszakán felém nézve fektettem le, hajnalban viszont már nem láttam az arcát, helyette a kis búbos fejét nézegettem. „Jó, Zsuzsi, nincs semmi baj, biztos rosszul emlékszel…” – nyugtattam magam, aztán kiderült, hogy az alig 48 órás bébim bizony olyan lazán forgatta a fejét, hogy szinte zavarba jöttem. Hát, istenem, ha neki úgy volt kényelmes…) Így azon, hogy már most hasról hátra fordul – és ha nagy lendületben van, akkor hátáról a hasára is – már meg sem lepődünk. Szóval, nincs már „nyugodtan kiteregetek addig, amíg ő az ágy közepén van Bagoly Bertával”. Lölőkét már őrizzük. Mert nem lehetünk elég biztosak abban, hogy holnap már a fürdőszobába nem jön utánunk. :)

Igen, valójában az alvásnál tartottam. A mindene a takaró vagy minden olyan, ami puha, és hozzá tudja érinteni az orrához. És akkor megy az alvás is. Nincs mese, be kell szereznünk egy állandó rongyikát, ami majd jó az álomhoz és minden bajra, fájdalomra gyógyír lesz (és tilos lesz majd kimosni és másnak hozzáérni – tudom, miről beszélek…)