Latinovits Zoltán vette szárnyai alá Sinkovits Imre fiát: "Jól megértettük egymást, mert engem is furcsának tartott a környezetem..."

"Két óvodából, két általános iskolából és három gimnáziumból csaptak ki"
"Zoli bácsi kívülről jött, nem volt családtag, szabadabban tudtunk beszélgetni, az ő javaslatára lettem építész. Jól megértettük egymást, mert engem is furcsának tartott a környezetem, a magatartásommal mindig problémák adódtak. Két óvodából, két általános iskolából és három gimnáziumból csaptak ki" - tette hozzá Sinkovits-Vitay András, aki színészdiplomája megszerzése után 15 évig élt külföldön.
Bár édesapjával a későbbiekben többször is együtt játszottak, Sinkovits Imre mindig szigorúan ítélte meg a színpadi alakításait, sosem tanúsított semmiféle részrehajlást.
"Édesapám nagyon kritikus volt velem. Eljött titokban a vizsgaelőadásomra, majd az előadás végén csodálkozva kérdezte tőlem: »Mukikám, hát te itt vagy?« Mondtam neki, hogy véletlenül igen, és azután érdeklődtem, hogy tetszett-e a színészi játékom, mert én jónak ítéltem meg. »Hát, te benne voltál, és melyik szereplő?« Amikor elmondtam, hogy én voltam az a mórbarnára festett színész, azt felelte: »Azt nem tudom, hogy milyen színész vagy, mert egyetlen szavadat sem értettem!« Pedig én a lelkemet kitettem, ott zokogtam… – válaszoltam neki, erre ő azt mondta: »Mukikám, jegyezz meg valamit: a néző én vagyok, én vettem a jegyet, nem érdekelnek az érzéseid, mert én akarok érezni. Az, hogy te közben mit érzel, az nem érdekel.« A megjegyzése kijózanítólag hatott rám, többet ért, mint négy év a Színművészeti Főiskolán (pedig Szinetár professzor úr zseniális volt), ugyanis egy életre megtanultam: a közönség mindig az első, és a véleménye mindenekfelett áll" - mondta Sinkovits-Vitay.
Lapozz, még nem értél a végére!




























