Latinovits Zoltán vette szárnyai alá Sinkovits Imre fiát: "Jól megértettük egymást, mert engem is furcsának tartott a környezetem..."

"Különböző karakterek voltunk"

"Sosem éreztem azt, hogy édesapám árnyékában élek, mert különböző karakterek voltunk. Belőle hőst faragtak, pedig fantasztikus humora volt, miközben én intellektuálisabb szerepeket kaptam. Istennek hála, megadatott a közös színházi munka is, a Mózes című darabban együtt játszhattunk. Az apa-fiú kapcsolat a kamaszkori nehézségek után, később vált nagyon szorossá, sőt a legmélyebb szintre emelkedett. Volt egy oroszországi utunk – ha jól emlékszem, éppen akkor tört ki a moszkvai puccskísérlet, és három napig nem hagyhattuk el a szállodát. Kihasználtuk, vittünk fel a szobába néhány üveg bort, és három éjszakán át beszélgettünk, mélyen, őszintén, mindenről. Azt hiszem, onnantól mondhatjuk, hogy egy teljesen új, minőségi lelki kapcsolat alakult ki köztünk. Egyszerre volt az édesapám, a kollégám és a barátom" - mesélte Sinkovits Imréről a fia.

A páros Lélekben összenőve című előadóestjével húsz országban lépett fel, köztük Amerikában és Ausztráliában is.

Sinkovits-Vitay András később rendezőként és színészként is ki tudott teljesedni a szakmában, sőt szinkronhangként is komoly elismertségre tett szert. Sinkovits Imrével még a művész halála előtt két nappal is együtt dolgozott.

"Édesapám abba betegedett bele, hogy 2000-ben harmadjára vették el tőle a Nemzeti Színházát. Kimondta: »Az új épületbe soha nem fogom betenni a lábam!« Számára halála napjáig az akkor már Pesti Magyar Színház maradt a Nemzeti" - emlékezett vissza Sinkovits-Vitay András.

Leadfotó: Fortepan