Egészség

A stressz mint a nyugodt alvás szabotőre

A rohanás, a feszültség és a stresszes helyzetek mára már állandó kísérőként jelennek meg életünkben. Alig várjuk az estét, hogy végre kipihenhessük a napi fáradalmakat egy jó alvás segítségével. Igen ám, de van úgy, hogy nem jön álom a szemünkre.

Az alvás egy természetes gyógymód

Van egy csodaszer, amely segíthet hosszabb életet élni, serkenti a memóriát, kreatívabbá tesz, kisímítja a ráncokat, jobb megjelenést biztosít és kordában tartja az alakot. Ez nem más, mint az alvás. Létezik azonban olyan szintű tartós fáradtság, amikor képtelenek vagyunk a mély alvásra, ezzel fokozódik bennünk a stressz, egyre gyengébbé válunk. A kineziológus segít stresszoldó technikák elsajátításában, melyek által újra visszanyerjük önmagunkat.

A stressz nagyon sokféle forrásból eredhet, egyidejűleg több nehezítő körülmény is fennállhat. Ilyenek a munkahelyi problémák, családi nehézségek vagy veszteségek, környezetváltozás, túlzott koffein- vagy alkoholfogyasztás, sőt, maga az alvászavar is. Ez utóbbi sosincs önmagában, hanem minden egyéb feszültség következményeképp üti fel a fejét.

Az alvászavarnak pedig komoly negatív hatásai lehetnek mind az egészségre, mind az életminőségre. Gyengíti az immunrendszert, növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Az alváshiány fokozza a szorongást és a depressziót, így a döntéshozatali képességet is. Az energiaszint és munkateljesítmény csökkenése, az emberi kapcsolatok romlása is együtt jár vele, hiszen ingerlékennyé vagy épp enerválttá válunk.

Hogyan segíthet a kineziológia?

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

A kineziológia egy nagyon hatékony, ugyanakkor gyengéd és természetes módszer a különböző testi-lelki problémák, félelmek, szorongások vagy éppen az alvászavar megszüntetéséhez. A lényeg az energetikai blokkok oldása, amely segít a szervezetben a bármilyen okból megborult testi-lelki-szellemi egyensúlyt visszaállítani.

Az ember fogantatásától kezdve emlékszik mindenre, egészen a sejtmemória szintjéig. Az átélt események tárolódnak bennünk, és sokszor akár apró kis történések is mély nyomot hagynak a tudatalattinkban. Ezek aztán felnőttkorunkban meghatározzák gondolatainkat, érzéseinket és persze a cselekedeteinket. A fel nem dolgozott traumák, negatív emlékek idővel felhalmozódnak, és valamilyen testi vagy lelki tünet formájában nyilvánulnak meg.

A kineziológia gyakorlatai oldják ezeket a blokkokat és romboló viselkedésmintákat. A szakember az izomtesztelés módszerével pontos információkat kap a kliensről, fényt derít a probléma valódi okára, meghatározza a blokk jellegét. Meghatározott korrekciós technikák segítségével, mint a megerősítő feladatok, meditációs és légzéstechnikák, idővel visszaállítható az egyensúlyi állapot.

Tudatosság és prevenció!

Mi nők, olyanok vagyunk, mint a tányérforgató artista a cirkuszban, egyszerre ezerféle dolgot koordinálunk.

A nagy forgatagban legyen “szemünk” önmagunkra is, hiszen adni csakis akkor tudunk a környezetünknek, ha van elég muníciónk, azaz van miből!

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Minden gyerek imádja, ha mesélnek neki – de tudtad, hogy a közös meseolvasás sokkal többet ad, mint egy kis esti varázslat? Akár napközben, akár elalvás előtt veszitek elő a legszebb mesekönyveket,...
Lifestyle
Az ezotéria szerint a baba fogantatásának hónapja megjósolhatja milyen személyiség lesz vagy mennyire bizonyul sikeresnek. Ám a tudományt sem hagyja hidegen az, mit árulhat el a kicsi fogantatásának...
Lifestyle
Vannak mondatok, amelyek egy életre velünk maradnak. Főleg akkor, ha egy olyan embertől kaptuk őket, aki bölcsességével, humorával és csendes szeretetével egész gyerekkorunkat meghatározta.
Sztárok
Közel 20 év telt el a High School Musical premierje óta, de Zac Efron nevét újra felrobbantotta az internet – méghozzá egy kiszivárgott demófelvétel, amely állítólag megmutatja, hogyan énekelt...
Fashion&Beauty
Bár sokan úgy vélik, a hideg idő beköszöntével nehezebbé válik a divatos öltözködés, néhány kiegészítő óriási segítségünkre lehet, ha szeretnénk feldobni kissé téli szettjeinket.
Sztárok
Kristen Bell sokkoló őszinteséggel beszélt a hűségről, a házasságáról és arról, miért nem zavarná, ha férje, Dax Shepard más nőkkel feküdne le.