Elcsábította kolléganője férjét a csodaszép magyar színésznő: nagy port kavart a botrányos szerelmi háromszög

Amint a világot jelentő deszkákra lépett, Darvas Lili azonnal magába bolondított mindenkit, vonzerejének és kisugárzásának pedig Molnár Ferenc sem tudott ellenállni.

Kivételes életút

Darvas Lili 1902. április 10-én született Budapesten, s már egészen fiatal korában megmutatkozott, hogy nagy tehetséggel áldotta meg a sors – Góth Sándor színinövendékeként mindössze 18 évesen Júliát játszotta Shakespeare drámájában, a Budai Színkörben. 1921-ben Beöthy László a Magyar Színházhoz szerződtette, három esztendővel később pedig Jób Dánieltől kapott szerződést a Vígszínházhoz, majd 1925-től Max Reinhardt meghívására a bécsi Josefstadter Theaterbe, illetve Berlinbe és Hamburgba szerződött, ahol német nyelven játszott – egyébként a Reinhardtnál töltött időkben a németül legszebben beszélő színésznő díját nyerte el. Csillaga üstökösként száguldott fölfelé, talentuma és szépsége pedig nem kerülte el a szakma, no meg persze a férfiak figyelmét sem: rengeteg csodálója akadt, köztük az egyik legkiválóbb hazai írónk, Molnár Ferenc is fülig belé szeretett, amiből aztán nem kis bonyodalom kerekedett; részletek a galériában!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Lukács Margit volt a 20. századi Magyarország egyik meghatározó színművésznője, aki fiatal kora óta tudta, hogy a sors a világot jelentő deszkákra szánta őt.

Leadfotó: Fortepan / Kotnyek Antal

Oldalak

Sztárok
Észak-Korea a világ egyik legzártabb állama, ahol a politikai lojalitás nem csupán elvárás, hanem a mindennapi élet szinte minden területét átható követelmény. A rendszer működésének részeként olyan...
Lifestyle
Sok szakítás azért történik meg, mert túl korán költöznek össze a párok, de előtörnek a jelek is, hogy nem illenek össze.
Sztárok
Négy évig sem telefonon, sem személyesen nem keresték egymást, most pedig újra együtt kellett versenyezniük. Pap Dorci és Esztergályos Patrik az RTL+ Exek csatája második évadában találkozott először...
Fashion&Beauty
Ha emlékeztes outfitekről van szó, Charlène hercegné egyszerűen képtelen hibázni: a napokban a németországi Rust városában tett hivatalos látogatásán mutatott be egy fantasztikus ingruhát, amely nem...
Lifestyle
Szeretjük, ha megmarad a zöldség roppanóssága, de azért belül vágyunk egy kis lágyságra.
Egészség
A magas koleszterinszint világszerte emberek millióinak jelent egészségügyi kockázatot, mégis sokan csak akkor kezdenek foglalkozni vele, amikor már komolyabb problémát okoz. Pedig egy egyszerű,...