Julia Roberts már megbánta, hogy fiatalon így tett: a színésznő elárulta, mit üzenne 19 éves önmagának

Fiatalon mindenki követ el olyasmit, amit felnőtt fejjel már másképpen csinálna – így van ez Julia Roberts esetében is, aki nemrég elárulta, mit üzenne 19 éves énjének.

Lenne mit tanácsolnia

Julia Roberts kivételes pályafutása során milliók elismerését és rajongását vívta ki emlékezetes, valamint szívhez szóló alakításaival – sikerét az1990-ben bemutatott Micsoda nő! című romantikus vígjátékkal alapozta meg, melynek köszönhetően az egyik legjobban fizetett hollywoodi színésznővé vált, s mind a mai napig a filmgyártás egyik legmeghatározóbb alakjának mondhatja magát. Vitathatatlan tehetségén, illetve különleges szépségén túl az is rendkívül rokonszenves az emberek számára, hogy mindig is diszkréten kezelte a magánéletét, emellett sosem keveredett kellemetlen botrányokba, sőt: amióta csak ismerjük, minden esetben elegánsan viselkedik, mondandója pedig a legtöbb esetben tartalmaz olyan tanulságokat, melyeket átlagemberként is érdemes adaptálnunk. Nemrég például arról beszélt, mi az az egy dolog, amit régen előszeretettel csinált, ma már azonban visszatekintve kissé bánja, és szívesen megosztaná fiatalkori énjével a tapasztalatát ezzel kapcsolatban; részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Julia Roberts legújabb szettjének nagy visszhangja volt a médiában.

Leadfotó: Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic/Getty Images
Forrás: Page Six

Oldalak

Lifestyle
Mintha hosszú várakozás után végre megmozdulna körülöttük a világ: három csillagjegy számára izgalmas és örömteli fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét. Olyan lehetőségek érkezhetnek, amelyek...
Fashion&Beauty
Egy 18. századi provence-i kastély mesébe illő díszletei között kötötte össze az életét Phoebe Dynevor és szerelme, Cameron Fuller. A Bridgerton sorozat Daphne-ját alakító színésznő egy igazán...
Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.
Sztárok
Jean-Claude Van Damme lánya nemcsak szépségét örökölte édesapjától, hanem elképesztő kitartását és harcművészeti tehetségét is.