Lifestyle

Ebben a boltban is szabadnapot biztosítanak a munkatársak számára a szeretet ünnepére

Több mint 200 üzletüket zárva tartják december 24-én.

A cégvezetés egyhangúan megszavazta a kollégák számára biztosított szabadnapot

Az országos bolthálózattal, piacvezető online drogéria shoppal rendelkező cég számára kiemelten fontos, hogy munkatársai számára biztonságot és támogatást nyújtson a felgyorsult kereskedelmi környezetben.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

„Ez az év iszonyatos tempót diktált, túl vagyunk három olyan Glamour bevásárló ünnepen – amilyet még soha nem láttunk, de nem csak a Glamour napokon tudtunk a drogéria piac felett növekedni, darab eladásban gyakorlatilag május óta verhetetlenek vagyunk, ami nagy szó ebben az inflációs környezetben. Év közben kétszer is emeltünk bért, Glamour bónuszt osztottunk, de azt gondolom, hogy az anyagi juttatásokon túl, nagyon fontos az erkölcsi megbecsülés is. Már korábban is gondolkodtunk azon, hogy akinek csak lehet, lehetővé tesszük, hogy a december 24-ét ünnepi készülődéssel, szerettei körében töltse, ebben a döntésben megerősített minket a Lidl példaértékű lépése” – mondta el Szurma Gyöngyi cégvezető-értékesítési vezető.

rossmann karácsonyi nyitvatartás szenteste

A következő hetekben zajlik az egyeztetés azokkal a bevásárló központokkal, ahol kötelező érvényű nyitvatartás vonatkozik a Rossmann üzletekre is – a cég bízik abban, hogy itt is zárva tudnak majd tartani.

Lead fotó: Pexels /Karolina Grabowska/

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Az Agymenők imádott Pennyje, Kaley Cuoco pár hete még nagy pocakkal ragyogott a BAFTA Tea Partyján, most pedig már élete is adott a második gyermekének is.
Egészség
Ennyiszer kellene porszívózni, hogy ne okozzon egészségügyi kockázatot a szőnyeg.
Fashion&Beauty
Amikor ma a magas sarkú cipőre gondolunk, a legtöbb ember lelki szemei előtt kecses női sziluettek, vörös szőnyeges gálák vagy az elegáns irodai szettek jelennek meg. A tűsarok a nőiesség, a csábítás...
Lifestyle
Teljesen más teregetési módszert kell bevetni a mosás után, mint amit eddig alkalmaztunk.
Lifestyle
Bár a ducibb újszülötteket gyakran tekintik az életerősnek, és a magas születési súly önmagában nem jelent betegséget, ugyanakkor a legújabb kutatások szerint összefüggés lehet születés súly és a...