Mindössze 32 éves volt az aranytorkú énekesnő, amikor életét vesztette: máig sok a kérdés a tragikus halála körül

Cass Elliot, vagyis a Mamas and Papas együttes egyik ikonikus tagja hatalmas sikereket ért el mind szólókarrierjében, mind pedig a zenekarral, magánélete azonban nem úgy alakult, ahogyan azt szerette volna.

Sosem tisztázódott, mi történt pontosan

Cass Elliot eredeti neve Ellen Naomi Cohen volt, és 1941. szeptember 19-én született Baltimore-ban, majd Washington környékén nőtt fel. Középiskolásként kezdett színészkedni és énekelni (a Twiggy, a sztár című musicalben kezdte bontogatni szárnyait, ahol egy rövidke betétdalt adott elő), s annyira jól érezte magát a színpadon, hogy szülei akaratával dacolva érettségi előtt otthagyta az iskolát és New Yorkba költözött- akkoriban zenés darabokban lépett fel, majd 1963-ban megalakította a Big Three elnevezésű folktriót, ám a csapat jobbára csak küszködött, lemezeik nem fogytak, ezen még a sorozatos tagcserék sem segítettek, így 1964-ben feladták. Egy évvel később azonban minden megváltozott…

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Oliver Hardy, aki a legendás Stan és Pan komikuspár tagjaként vonult be a történelembe, a némafilmkorszak végére elképesztő népszerűségre tett szert, a kulisszák mögött azonban súlyos nehézségek árnyékolták be az életét, melyek végül teljesen tönkretették.

Leadfotó: Donaldson Collection/Getty Images

Oldalak

Lifestyle
A megfelelő takarítószerek kiválasztása nemcsak azt garantálja, hogy hatékonyan ki tudod tisztítani az otthonodat, és mindent megszabadítasz a baktériumoktól és szennyeződésektől, hanem azt is, hogy...
Lifestyle
Minden gyerek imádja, ha mesélnek neki – de tudtad, hogy a közös meseolvasás sokkal többet ad, mint egy kis esti varázslat? Akár napközben, akár elalvás előtt veszitek elő a legszebb mesekönyveket,...
Lifestyle
Az ezotéria szerint a baba fogantatásának hónapja megjósolhatja milyen személyiség lesz vagy mennyire bizonyul sikeresnek. Ám a tudományt sem hagyja hidegen az, mit árulhat el a kicsi fogantatásának...
Lifestyle
Vannak mondatok, amelyek egy életre velünk maradnak. Főleg akkor, ha egy olyan embertől kaptuk őket, aki bölcsességével, humorával és csendes szeretetével egész gyerekkorunkat meghatározta.
Sztárok
Közel 20 év telt el a High School Musical premierje óta, de Zac Efron nevét újra felrobbantotta az internet – méghozzá egy kiszivárgott demófelvétel, amely állítólag megmutatja, hogyan énekelt...
Fashion&Beauty
Bár sokan úgy vélik, a hideg idő beköszöntével nehezebbé válik a divatos öltözködés, néhány kiegészítő óriási segítségünkre lehet, ha szeretnénk feldobni kissé téli szettjeinket.