Konfliktus a láthatáron? Hetek óta emészti az aggodalom Katalint, a hercegné nem ért egyet III. Károly döntésével

Közeledik III. Károly király koronázása, amellyel kapcsolatban egyre több információt árul el a palota – nemrég például kiderült, hogy a ceremónián fontos szerep jut majd Vilmos hercegnek, valamint fiának, Györgynek.

Már csak néhány hónap

Május 6-án rendezik meg III. Károly király koronázását a Westminster-apátságban, amely az Egyesült Királyság egyik, ha nem a legfontosabb eseménye az idei évben. A ceremóniát nagyszabású koncerttel egybekötött háromnapos ünnepségsorozat kíséri, az esemény szervezése pedig már hónapok óta lázasan zajlik, hiszen kiemelten fontos, hogy a pontos menetrend a legapróbb részletekig tökéletesen legyen. A nagy napon természetesen a királyi család többi tagja is részt vesz, akik közül néhánynak kiemelkedő szerepben kell majd helytállniuk – ez főként Kamillára és Vilmosra, illetve a herceg legidősebb gyermekére, Györgyre igaz. Mivel a kisherceg második a trónöröklési sorban, így nagy a valószínűsége, hogy nem csupán nézőként lesz jelen nagyapja koronázásán, ennek azonban Katalin hercegné nem igazán örül, mély aggodalmát pedig férjével megosztotta. Részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Katalin hercegné korábban is viselt már mindenki számára elérhető ruhákat és kiegészítőket, most pedig ismét egy csinos fast fashion darabra esett a választása.

Leadfotó: Karwai Tang/WireImage/Getty Images

Oldalak

Lifestyle
A nagyobb videós elérésekért influenszerek mutatják be, hogy miket pakolnak a wifi router tetejére, amitől az gyorsabb lesz.
Sztárok
Az új Horrorra akadva most nagyon pörög az interneten, és magyar szinkronnal is feltették.
Lifestyle
Hamarosan elindul a nyugdíjas SZÉP-kártya program, azonban rengeteg körülötte a bizonytalanság.
Lifestyle
A gyanútlanul elkövetett, rutinszerű konyhai mozdulat mögött komoly lakástűz és áramütés veszélye leselkedik. Mutatjuk, miért kockáztatja az életét az, aki rázással takarítja a pirítóját.
Utazás
A júniusi iskolai szünet kezdetével hivatalosan is elstartolt a főszezon. Bár a gazdasági nehézségek miatt idén sokan óvatosabbak, találtunk egy pénztárcabarát, tömegmentes földi paradicsomot.
Sztárok
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.