7 hét után ébredt fel a kómából a nő, sokkot kapott attól, ami vele történt, miközben eszméletlen állapotban volt

A 33 éves Laura Ward nem is volt magánál a koronavírus-fertőzés miatt, miközben hihetetlen dolgot hajtott végre az orvosokkal együtt.

Terhesen lett rosszul

A várandósság a legtöbb kismama számára gyönyörű időszak, hiszen minden leendő édesanya alig várja, hogy karjai közt tarthassa gyermekét, akivel 9 hónapnyi terhesség után találkozhat először. Na persze a szülést sokan valódi szenvedésnek és a legnagyobb fájdalomnak írják le, amiben valaha részük volt, még ennek ellenére is az anyukák többsége idővel szép emlékként tekint vissza a vajúdásra. A 33 éves Laura Ward azonban nem élhette át a terhesség végső szakaszát, illetve a szülés élményét sem, ugyanis 2021 júliusában, 31 hetes terhesen rosszul lett. „Köhögtem, nem éreztem magam túl jól, a Covid-tesztem pedig pozitív is lett. Fitt és egészséges voltam egész életemben, így nem aggódtam túlságosan azon, hogy valami komoly baj történik majd” – árulta el Laura, aki azonban nemsokkal rosszulléte után légzési nehézség miatt kórházba került, ahol mesterséges kómába helyezték őt, olyan komoly volt a baj. Amíg ő 7 héten át eszméletlenül feküdt, váratlan dolog történt vele, amitől teljesen sokkot kapott, mikor felébredt…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Néha nemcsak mi tudunk kiakadni a fogorvostól, de ők is tőlünk. Hét fogorvos mesélt őszintén az eddigi legdurvább esetéről, amivel munkája során találkozott.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Egy bizonyos szigetről szóló történetek évszázadok óta keringenek – egyesek azt állítják, hogy látták és meglátogatták a legendás szigetet Írország nyugati partjainál. Állítólag hétévente egy zöld...
Lifestyle
Mumtáz Mahal, a mogul császár, Dzsahán felesége 38 éves korában hunyt el, ami arra késztette férjét, hogy egy grandiózus mauzóleumot építsen a tiszteletére. India mogul birodalma a világ egyik...
Lifestyle
Aki egyszer megtapasztalja, milyen íze van egy saját kezűleg készített paradicsomszósznak, az nehezen tér vissza a bolti változatokhoz.
Home&Design
A szobanövényeid állapota sokkal inkább függ az otthoni környezettől, mint elsőre gondolnád.
Lifestyle
Miután Charles Boycott 1880-ban megpróbálta kilakoltatni több bérlőjét, az írországi Mayo megye lakói azzal vágtak vissza, hogy kiközösítették – ez vezetett a „boycott” (bojkott) kifejezés...
Lifestyle
Ugye ismerős az érzés, amikor a munkanap végén lecsukod a laptopot, de a fejedben még órákig az elintézetlen e-mailek, a sürgős feladatok és a másnapi határidők pörögnek?