Itt a vége? Megjósolták, hogyan fogják megölni Vlagyimir Putyint: az orosz elnök életére saját emberei törhetnek

Nagyon úgy tűnik, hogy mégsem az állítólagos titkos betegségek egyike végez majd az orosz elnökkel, hanem a hozzá közelállók.

Betegség vagy gyilkosság áldozata lesz?

Mint ahogyan arról korábban már mi is beszámoltunk, Vlagyimir Putyin a hírek szerint nem örvend jó egészségnek: felmerült már, miszerint Oroszország elnökének állítólag vérrákja van, de arról is pletykáltak, hogy Parkinson-kórban szenved. Kirjrilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője éppen emiatt állítja, hogy Putyin az utóbbi időben dublőröket használ nyilvános megjelenései során, hogy titkolja egészségügyi problémáit, azt pedig, hogy az elnök halálos betegségben szenved, az is alátámaszthatja, hogy a szemfülesek különös dolgot vettek észre a kézfején. Állítólag egyik megjelenése során – ahol elméletileg valóban ő volt jelen, nem pedig az egyik hasonmása – az elnök kezét tűszúrásnyomok tarkították, ám a szóban forgó videót, amely ezt igazolná, azóta érdekes módon már eltávolították az internetről. Nos, most mégis úgy tűnik, nem valamilyen gyilkos kór miatt távozik majd az élők sorából, hanem Zelenszkij egyik emberének jóslata szerint gyilkosság áldozata lesz. Galériánkban olvashatod a további bizarr részleteket!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A világsajtóban hosszú hónapok óta arról pletykálnak, hogy Oroszország elnöke halálos betegségben szenved. Most egy újabb bizonyíték látszik alátámasztani, hogy - ha nem is haldoklik, de - valóban megrendült Putyin egészsége az utóbbi időszakban.

Leadfotó: MTI/AP/Kreml/Pool/Mihail Mecel

Oldalak

Lifestyle
Rémálomszerű tragédia rázta meg Hollandiát, ahol egy elszabadult gépkocsi egyenesen egy iskolai kerékpártúra résztvevői közé rohant, és már a harmadik kisgyermek is életét vesztette a kórházban.
Sztárok
Eva Longoria szerint az emberek gyakran keresik azt az egyetlen titkot, amely garantálja a fiatalos külsőt és a jó formát – ő azonban úgy véli, ilyen „csodaszer” nem létezik. A színésznő álláspontja...
Lifestyle
A Szűznek a felgyülemlett feszültség most nem gondolati szinten jelenik meg, hanem cselekvésre is ösztönzi őt.
Sztárok
Évek óta találgatják a királyi család rajongói, vajon mikor láthatja újra III. Károly király legfiatalabb unokáit. Nos, a közeljövőben egy olyan eseményre kerülhet sor, amely akár egy régóta várt...
Egészség
Óriási gondot tud okozni, ha egy kórházi műtőben nem működik a klíma.
Lifestyle
A papírtörlő gyakorlatilag már minden háztartásban ott van, de vannak dolgok, amikre nem ezt kellene használni.