Diana hercegné öccse 25 év után szívszorító részletekről számolt be: Charles Spencer elárulta, hogyan értesült nővére haláláról

Ma van 25 éve annak, hogy Diana egy tragikus autóbaleset következtében életét vesztette – a hír letaglózta az egész világot, kiváltképp a hercegné öccsét, Charlest, aki felidézte, hogyan értesült a borzalmas eseményről.

25 éve nincs köztünk a szívek királynője

Dianát senkinek sem kell bemutatni: a hercegné akkor vált világszerte ismertté, mikor randevúzni kezdett Károly herceggel, aki pár találkozás után el is jegyezte őt. Ezután még a csapból is az ő párosuk folyt, gyakorlatilag mindenki rájuk figyelt, majd jött az esküvő, amit a televízióban is közvetítettek, így közel egymilliárd ember kísérte figyelemmel a királyi lagzit. Diana és Károly szerelme tehát mesebelinek tűnt, de hamar kiderült, hogy kapcsolatuk közel sem olyan tökéletes, mint ahogyan az a médiában fel volt tüntetve: a herceg még mindig egykori szeretőjéért, Kamilláért rajongott, akivel több alkalommal meg is csalta feleségét, mígnem Diana is úgy döntött, nem lesz többé hűséges csalfa férjéhez. Válásukat végül 1996 augusztusában mondták ki, a hercegné azonban sosem tudta kiélvezni igazán újbóli szabadságát, ugyanis egy évvel ezután egy borzalmas autóbalesetben életét vesztette. A hír sokkolta az embereket, na meg persze a családtagokat is: Charles Spencer, Diana öccse közel állt a hercegnéhez, így 25 év távlatából ma is pontosan emlékszik arra, milyen szívszorító módon értesült nővére haláláról.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Több mint két évtized telt el Diana tragikus autóbalesete óta, ám még mindig felbukkannak olyan meghökkentő dolgok halálával kapcsolatban, amelyek lázban tartják az embereket – például az, hogy vajon a hercegné kivel beszélt utoljára a végzetes baleset előtt.

Leadfotó: Facebook/LadyDianapage1

Oldalak

Sztárok
Tóth Gabi érzelmes és személyes hangvételű bejegyzésben számolt be a legutóbbi „mentor suli” napjáról, ahol a tanítványai elképesztő fejlődéséről, az önbizalom növekedéséről és saját belső...
Egészség
Ha szeretnéd természetes módon támogatni az emésztésedet és közben a súlyodból is leadnál, egy olcsó, ősszel különösen aktuális zöldség sokkal érdekesebb lehet ebből a szempontból, mint hinnéd.
Utazás
Az utazók egyre inkább a kitaposott ösvényeken túli, autentikus és egzotikus helyeket keresik. Közép-Ázsia szívében pedig ott rejtőzik egy igazi kontrasztokkal teli birodalom, amely lassan felkerül a...
Sztárok
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a...
Sztárok
Magyarország egyik legnépszerűbb humoristája, Dombóvári István a közösségi médiában hódító gasztroinfluenszer, Bálint's Pot vendége volt, aki elhatározta, hogy elkészíti az előadóművész gyerekkori...
Sztárok
Immár kétségtelen, hogy Szoboszlai Dominik igazi világsztárrá vált, aki a nemzeti csapat sajtótájékoztatóján szokatlanul kemény, nyílt és határozott üzenettel intette intő útra a hazai...