„A dél-afrikai Fokvárosban tartózkodtam épp a négy gyerekemmel. Öten voltunk a házban, a telefonom pedig nagyon korán reggel megcsörrent. Azt közölték velem, hogy rossz hírük van számomra, ugyanis úgy tűnik, hogy a nővérem és Dodi Fayed autóbalesetet szenvedtek Párizsban. Egyből lementem a földszintre, bekapcsoltam a tévét, és a CNN-en néztem az adást, amelyben percről-percre tudósítottak a történtekről. Kicsit később felhívott a nővérem, aki akkor még csak annyit mondott, hogy Dianának akár súlyos agysérülése is lehet, de arra senki sem gondolt, hogy meg fog halni. Felhívtam a másik testvéremet is, akinek a férje a királynőnek dolgozott, és megkérdeztem tőle, mit tud, mi folyik itt? Jane férje, Robert épp telefonált, és hallottam, ahogyan a háttérből annyit mond Jane-nek, hogy attól tart, Diana meghalt” – részletezte a szívszorító pillanatot Charles Spencer gróf.
Fotó: Pinterest