Sztárok

Csuti megtörte a csendet: először beszélt Kulcsár Edina várandósságáról, a baba családnevével kapcsolatban is tiszta vizet öntött a pohárba

Szabó András Csuti először nyilatkozott arról, hogy felesége gyermeket vár G.w.M-től, emellett a baba családnevének kérdését is tisztázta.

Váratlan fordulat

Mint megírtuk, Kulcsár Edina harmadik gyermekével várandós, a kisbaba édesapja pedig nem más, mint G.w.M, polgári nevén Varga Márk. Mindeközben kiderült az is, hogy – bármennyire is szeretett volna a táncparketten bizonyítani –, az egykori szépségkirálynő visszalép a versenyzéstől, a helyét pedig nem más, mint Berki Mazsi veszi át a TV2 hamarosan induló táncos showműsorában, a Dancing with the Starsban. A hír bombaként robbant, ráadásul a leendő szülőkéket is váratlanul érte, ugyanis a kismama elmondása szerint fogamzásgátló tablettát szedett, ezért számára is talány, hogyan esett teherbe. Edina hivatalosan még nem vált el a férjétől, Szabó András Csutitól, aki mostanáig nem nyilatkozott a történtekről – nemrég azonban megtörte a csendet, és elárulta, mit szól a gyermekáldáshoz. Részletek a galériában!

Edina és Csuti öt és fél évvel ezelőtt talált egymásra: 2018-ban megszületett első gyermekük, Medox, majd 2020-ban kislányuk, Nina. Bár sokáig minden tökéletesnek tűnt, a korábbi családi idill megromlott, a házaspár pedig a Nyerő Páros című műsorban kereste a megoldást. A gondok végül odáig fajultak, hogy eldöntötték: külön utakon folytatják tovább. Nem sokkal később kiderült, hogy az egykori szépségkirálynő Varga Márk, művésznevén G.W.M személyében talált rá az új szerelemre, hamarosan pedig ismét új fejezete kezdődik az életében, hiszen háromgyermekes édesanya lesz.
Kattints a további képekért!

Még el sem indult a Dancing with the Stars új, harmadik magyarországi évada, de már most, a kezdés előtt két váratlan fordulattal kellett szembenéznie a műsor készítőinek.

Leadfotó: Facebook/ Csuti

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
A brit királyi család legnépszerűbb tagja maga a két lábon járó stílusosság. E megtisztelő titulust nagyrészt következetességének és pontosságának köszönheti.
Lifestyle
A menopauza egy olyan természetes folyamat, amely minden nő életében bekövetkezik, ám sokak számára még mindig sok kérdést vet fel.
Lifestyle
A tulipán virágzása elképesztő és káprázatos látvány, viszont ahhoz, hogy sokáig tartson a csoda, meg kell adni a növényeknek a megfelelő gondoskodást.