Sztárok

Elhunyt Hegyes Gabriella

A debreceni Csokonai Színház művésze 81 éves volt.

"Jó érzés a taps, de igazi megnyugvást a belső értékelés ad"

Elhunyt Hegyes Gabriella operaénekesnő, a debreceni Csokonai Színház örökös tagja - olvasható a teátrum honlapján megjelentetett közleményben, melyben felidézték a néhai művész pályáját is. Hegyes Gabriella 1941-ben született Nyíregyházán. A Liszt Ferenc-díjas szoprán Debrecenben kezdte zenei tanulmányait: a debreceni zenei szakiskola ének szakán tanult, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola ének szakán végzett. Ezután magánúton képezte tovább magát, Zádor Endre irányítása alatt. 1967-ben szerződött a Csokonai Színházhoz operaénekeskként. A debreceni közönség olyan nagyszerű alakításait élvezhette, mint Blonde Mozart Szöktetés a szerájból című operájában, Pamina a Varázsfuvolában, Marcellina Beethoven Fideliojában, Melinda a Bánk bánban, vagy Mimi Puccini Bohéméletében, hogy csak néhány szerepét említsük - írták. „Jó érzés a taps, dop­pingol, de igazi megnyugvást mégis a belső értékelés ad, az öröm, ha sikerült átadnom a hallgatóknak azt, amit belül érzek” – nyilatkozta Hegyes Gabriella egy vele készült interjúban. Az operaénekesnő 81 évesen hunyt el augusztus 30-án. Temetéséről később adnak hírt.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...