Lifestyle

Fogva tartotta tagjait egy szekta: Jézus eljövetelét várták, de végül a rendőrség jött

Egy szekta által fogva tartott embereket szabadított ki a rendőrség.

Jézusra vártak a megvezetett szektatagok

Egy pünkösdista szekta által fogva tartott 77 embert – köztük gyerekeket – szabadított ki a nigériai rendőrség az ország délnyugati részén lévő Ondo állam azonos nevű városában.

A hatóságok feltételezése szerint közülük egyesek már hónapok óta lehettek a templomban bezárva. Az MTI szerint a szektavezetők azt mondták nekik, hogy Jézus Krisztus idén másodszor is le fog szállni a Földre a mennyekből, amit pedig ott kell megvárniuk.

A rendőrség úgy szerzett tudomást az emberrablásról, hogy egy anya feljelentést tett eltűnt gyerekeiről, és elmondta: gyanúja szerint a templomban vannak bezárva. A rendőrök 43 nagykorút, nyolc tizenévest és 26 kisgyereket találtak bent. A hatóságok tömeges emberrablás gyanújával nyomoznak az ügyben. A szekta vezetőjét és helyettesét letartóztatták.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Nigéria, terrortámadás kereszténység halálos áldozatok vallás

Forrás: MTI/AP/Sunday Alamba

Nigériában számos veszély leselkedik a lakosokra. Amellett, hogy az ország lakosságának mintegy fele muszlim – jelen van az országban az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet –, a másik fele pedig keresztény, tömegesen rabolnak el iskolásokat váltságdíj reményében. Mindenféle ideológiai kötődés nélkül, a megélhetési gondok miatt pedig ellentétben állnak egymással a földművesek és állattartók. Ezenkívül pedig még vannak fegyveres szakadár törekvések is.

Dagesztán miniszterelnökének fia meggyilkolta 21 éves barátnőjét.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Újabb dráma van kibontakozóban: III. Károly király messziről el akarja kerülni hamarosan Londonba érkező fiát, Harry herceget, a háttérben pedig komoly indok áll.
Lifestyle
Ma valamilyen módon a figyelem középpontjába kerülhet a Mérleg. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Noha Sarolta hercegnő egyelőre csupán egy tízéves kislány életét éli, a háttérben már most egy történelmi jelentőségű királyi szerep körvonalazódik körülötte – bizonyos dolgoknak azonban egy darabig...
Egészség
Először is fontos, hogy különbséget tudjunk tenni a szimpla nátha, és az influenza között.
Utazás
Persze abszolút nem mindegy, hogy valamelyik utas találja meg, vagy a MÁV személyzete.
Fashion&Beauty
Télen sem kell lemondanunk a kényelemről – a melegítőszettek már nem csak otthonra valók! A 2026-os téli szezonban a loungewear a városi stílus alappillére lett: egyszerre kényelmes, trendi és...