Sztárok

Akár 15 évre rács mögé kerülhet Fekete Dávid - az ügyészség vádat emelt a Megasztár korábbi énekese ellen

Hosszú időre rács mögé kerülhet

A Győri Járási Ügészség közleménye szerint a Fekete Dávid által okozott legkisebb kárösszeg 1 millió forint volt, a legnagyobb pedig 73 millió forint. Hozzáteszik: a letartóztatásban lévő elkövetővel szemben halmazati büntetésként 15 év szabadságvesztés is kiszabható. A nyomozás során a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei jártak el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni - zárják közleményüket.

Fekete Dávidot 2008-ban ismerhette meg az ország, amikor jelentkezett a Megasztár negyedik szériájába. Végül egészen a döntőig verekedte magát, ahol azonban alulmaradt az első helyezettel, Király Viktorral szemben. Az elkövetkezendő időszakban több albumot is kiadott, sőt a média egyéb területein is megpróbálta megvetni a lábát, azonban a jelentős sikerek mégis elkerülték. Három évig Cserpes Laura énekesnő volt a felesége, kapcsolatuk azonban zátonyra futott. 2019-ben összeházasodott második nejével, Reginával, aki két gyermekkel ajándékozta meg Feketét. Viszonyuk később megromlott, 2021-ben pedig hivatalosan is elváltak.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Megszületett az ítélet az elmúlt évtized egyik legfelkavaróbb gyilkossági ügyében.

Leadfotó: Instagram

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Sokan úgy gondolják, hogy napi nyolc óra alvás mindenkinek elegendő, de a szakértők szerint ez ennél jóval összetettebb kérdés. Az ideális alvásidő ugyanis életkoronként jelentősen eltérhet.
Lifestyle
Hatalmas port kavart egy menyasszony megrendítő története, akinek a saját tanúja próbálta átverni az esküvője előtt a koszorúslányruha miatt.
Fashion&Beauty
A loaferek már rég nem csak az őszi gardrób alapdarabjai: idén nyáron is a legstílusosabb nők kedvencei közé tartoznak. Kényelmesek, elegánsak, és szinte bármilyen szettet képesek egy pillanat alatt...
Utazás
Nyugalmunknak hamarosan vége szakad: északnyugat felől hűvösebb, instabil levegő éri el térségünket, záporokat, zivatarokat és viharos széllökéseket hozva magával.
Sztárok
Sok minden történt a köztársasági elnöki pozíció körül, és eldőlt, hogy Polgár Judit nem vállalja a feladatot.
Lifestyle
Az Oroszlán több figyelmet kap, mint általában, és most kifejezetten jól is áll neki a reflektorfény. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!