Sztárok

Akár 15 évre rács mögé kerülhet Fekete Dávid - az ügyészség vádat emelt a Megasztár korábbi énekese ellen

2017 nyarától kezdődően követett el sikkasztásokat és csalásokat, több mint 300 millió forintnyi kárt okozva ezzel.

Kiengedték a börtönből, majd megint letartóztatták

Június elején a Femcafe.hu is megírta, hogy több mint egy év után kiengedték a börtönből Fekete Dávidot, a Megasztár című tehetségkutató műsor egykori énekesét, akit csalás és sikkasztás vádja miatt tartóztattak le. Úgy tűnt, a férfit bűnügyi felügyelet alá vonják, nem sokkal később azonban újra letartóztatásba került, ugyanis a Győri Törvényszék másodfokú tanácsa megváltoztatta a Győri Járásbíróság korábbi döntését. Fekete Dávid letartóztatását június elején egy hónappal hosszabbították meg.

A 35 éves énekes ellen most vádat emelt a Győri Járási Ügyészség. Közleményükben azt írják: a vádirati tényállás szerint Fekete 2017 nyarától kezdődően járművek adásvétele kapcsán követett el csalásokat és sikkasztásokat, egyre fenyegetőbb anyagi helyzete miatt kölcsönöket vett fel magánszemélyektől is, illetőleg egy banktól is. Az összegeket ismeretlen célra fordította, majd az eladósodott cégét egy – általa is tudottan halálos betegségben szenvedő személynek – értékesítette. Ezt követően is folytatta azonban autókkal kapcsolatos tevékenységét, kölcsönöket is vett fel, melyekkel kapcsolatban elszámolni szintén nem tud.

Lapozz, a második oldalon folytatjuk!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Anne Hathaway igazán nosztalgikus hangulatba került a Neveletlen hercegnőt visszanézve, a színésznő el is érzékenyült karrierje kezdetére visszatekintve, valamint azt is elárulta, hogy az egyik...
Lifestyle
A Mars titkai folyamatosan meglepetést okoznak a kutatóknak. Most az InSight űrszonda adatai szállították a nagy leleplezést!
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!