Csak néhány boldog év adatott meg nekik: Hofi Géza özvegye egy véletlennek köszönhette, hogy megismerte a humoristát

Noha Hofi Géza immáron 20 éve nincs közöttünk, özvegye, Kövér Ildikó a mai napig szereti őt.

Sorszerű találkozás

Hofi Géza 1936. július 2-án látta meg a napvilágot Budapesten: szülei üzemvezetőként dolgoztak, nagyapja pedig Rácalmáson volt községbíró. Általános iskolai tanulmányait Kőbányán végezte, az érettségi után pedig eldöntötte, hogy a színművészetire adja be a jelentkezését, ám próbálkozásai háromszor is sikertelennek bizonyultak. Mivel a színpadról szőtt álmait eleinte nem tudta megvalósítani, hamarosan a Kőbányai Porcelángyár munkatársa lett, innen iratkozott be később Rózsahegyi Kálmán színiiskolájába, emellett pedig a kőbányai téglagyár színjátszó csoportjában játszott. Az ötvenes évek végén Jászberényben teljesített katonai szolgálatot írnoki beosztásban, s ekkor még ő maga sem gondolta, hogy hamarosan a magyar kabaré történetének egyik leghíresebb alakja lesz. Közben a magánélete is szépen alakult, megismerte első feleségét, Vnoucek Margitot, akihez 36 éven át hűséges volt. Rajongásig imádták egymást, szerelmüknek pedig végül az asszony halála vetett véget: Hofit nagyon megviselte Margit elvesztése, nehezen birkózott meg a gyásszal. Végül váratlanul ismét betoppant az életébe a szerelem Kövér Ildikó személyében, aki húsz évvel volt nála fiatalabb – közös történetük érdekessége, hogy az özvegy egy véletlennek köszönhette, hogy megismerte a legendás humoristát. Részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fehér Anna a Szomszédok című teleregényben alakította Alma karakterét, melynek köszönhetően a neve az egész ország számára ismertté vált. A színésznő nemrég felidézett egy hihetetlen történetet a sorozattal kapcsolatban, melynek Hofi Géza is fontos részét képezte.

Leadfotó: Fortepan/ Szalay Zoltán

Oldalak

Sztárok
Forrnak az indulatok a Megasztár körül: Tóth Gabi egy közösségi oldalára feltöltött videóban reagált a legutóbbi válogatón elhangzott, őt ért fricskákra. Az énekesnő nem rejtette véka alá a...
Lifestyle
A Bak megszokott napirendjét ma egy váratlan meghívás vagy ajánlat boríthatja fel.Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Sztárok
A hazai divatvilág egyik leglátványosabb eseményének adott otthont a Városligeti Rózsakert, ahol Demeter Richard mutatta be legújabb kollekcióját szeptember harmadikán. A nagyszabású bemutató az év...
Egészség
A fiatalok ezt sokan „öregszagnak” szokták nevezni, de mit mond erről a tudomány.
Lifestyle
A többség már szívesen eltenné a fűnyírót, de azért addig még van egy kis idő.
Lifestyle
Hiába húzunk tiszta huzatot az ágyra, van egy kellemetlen probléma, amely idővel szinte minden világos színű párnán megjelenhet.