Lifestyle

Elrajtol a vizes vb vízilabdatornája – A nemzet aranyai is szurkolnak a lányoknak és fiúknak! (Videó)

Elkezdődött a vízilabdatorna is a 19. vizes világbajnokságon. A nagy vízilabdázóink videóban szurkolnak a versenyzőknek.

Először a női vízilabdacsapaté lesz a főszerep

Megkezdődött Magyarországon a 19. vizes világbajnokság, a házigazdák, illetve a nemzetközi szövetség is izgatottan várta az eseményt, amelyre mindössze négy hónapjuk volt felkészülniük a szervezőknek – hangzott el a pénteki nemzetközi sajtótájékoztatón.

Husszein al-Musszalam, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA kuvaiti elnöke elmondta, óriási köszönet jár Magyarországnak azért, hogy megteremtette a lehetőséget a világbajnokságra, mindössze négy hónap alatt, a koronavírus-járványt követően, illetve az Ukrajnában zajló háború közepette.

Hétfőn a nők küzdelmeivel elrajtol a magyarországi vizes világbajnokság vízilabdatornája is

vízilabda magyar női válogatott vizes vb FINA 2022 Magyarország sport úszás bajnokok

Forrás: MTI/Illyés Tibor

Bíró Attila együttese kifejezetten erős csoportba került, hiszen a kötelezően legyőzendő kolumbiai csapat mellett a mindenkire veszélyes olasz, illetve a kanadai válogatottal találkozik. Utóbbi gárda a 2017-es, ugyancsak hazai rendezésű világbajnokságon meglepte a magyarokat, és a negyeddöntőben búcsúztatta őket.

A hazai csapat az elmúlt két világversenyén érmet szerzett, 2020-ban, a Duna Arénában rendezett Európa-bajnokságon, illetve tavaly, a tokiói olimpián is harmadik volt. Az együttes összetétele nem sokat változott, a japán fővárosban a női szakág történetének első érmét megszerző csapatból tízen most is ott lesznek a vízben.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

vízilabda Magyarország férfi válogatott FINA úszás sport 2022 vizes vb világbajnokság edzés

Forrás: MTI/Kovács Anikó

A férfiaknál a magyar válogatott rendkívül könnyű csoportban szerepel, legerősebb ellenfele az elmúlt években meggyengült montenegrói csapat lesz, amellyel kedden találkozik. Két nappal később Brazília, majd jövő szombaton Georgia legyőzése sem jelenthet akadályt az együttesnek – írja az MTI.

Amennyiben Märcz Tamás olimpiai bronzérmes csapata a papírformának megfelelően bejut a nyolc közé, akkor ott már nehéz dolga lesz, ugyanis valószínűleg a címvédő olaszokkal vagy a spanyolokkal játszik majd.

A vízilabdatorna csoportmérkőzéseinek a Hajós Uszoda nagymedencéje mellett Debrecen, Sopron és Szeged ad otthont. Mindegyik városban egy-egy férfi és női csoport küzdelmei zajlanak majd, délutánonként két-két mérkőzést nézhetnek meg a szurkolók.

A Margitsziget kivétel, itt a magyar férfi és női válogatott játszik majd, és elkerülendő az ütközést az úszóviadallal, az első meccsek 19.30-kor kezdődnek, a magyarok pedig 21 órától szállnak vízbe.

Egy vállalkozás beindításakor rengeteg nehézségbe ütközhetsz, azonban most megmutatjuk, mire kell figyelned, ha vállalkozni kezdesz.

Leadfotó: MTI/Kovács Anikó

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.
Sztárok
Jean-Claude Van Damme lánya nemcsak szépségét örökölte édesapjától, hanem elképesztő kitartását és harcművészeti tehetségét is.
Sztárok
Cameron Diazt szinte mindenki ikonikus szőke hajával azonosítja, pedig volt egy film, amelyben teljesen más külsővel sokkolta a rajongókat.
Lifestyle
Lehet, hogy évek óta rossz hőmérsékleten alszol, és közben azt gondolod, csak az ágyneművel vagy a matraccal van baj. A szakértők szerint ugyanis a hálószoba hőmérséklete meglepően sokat számíthat...