Elvis Presley sosem tudta túltenni magát bátyja elvesztésén: ez történt a Király egypetéjű ikertestvérével

Sokan nem tudják, de Elvis Presleynek volt egy ikertestvére, akit az énekes idejekorán elveszített.

A fájdalom egész életében jelen volt

Bár 1977-ben, 42 évesen elhunyt, kétségtelen, hogy Elvis Presley a mai napig a zenei világ egyik, ha nem a legkiemelkedőbb alakja. Pályafutása hatással volt az egész világra, főleg a zenei életre, emellett a Királynak becézett énekes kulturális ikonként is jelen van napjainkban is. Az előadót összesen tizennégyszer jelölték Grammy-díjra, ebből hármat meg is nyert, emellett 1971-ben a Grammy Életműdíját is neki ítélték. Karrierjénél csak a magánélete volt érdekesebb: Priscillával kötött házassága után a két jó megjelenésű híresség igazi álompárnak számított, de frigyük természetesen nem volt zökkenőmentes Elvis rossz oldala miatt. A Király köztudottan hűtlen volt feleségéhez, emellett Priscillának azzal is szembesülnie kellett, hogy férje bizony nem veti meg a különböző nyugatókat és tablettákat. Ez okozta az énekes rossz egészségügyi állapotát, majd halálát is: 1974-ben romlott meg fizikai állapota – Demerol-függőségben szenvedett, ekkorra már túl volt két túladagoláson is, és minden túlzás nélkül drogfüggőnek lehetett őt nevezni. 1977-re már kétségbeejtővé vált az állapota: elhízott, folyton gyógyszerekkel tömte magát, de különböző betegségek is gyötörték őt, például zöld hályog, magas vérnyomás és vesekárosodás. Presley végül ebben az évben, augusztusban elhunyt – azt azonban csak kevesen tudják róla, hogy volt egy ikertestvére is, aki idejekorán távozott az élők sorából. Galériánkban lerántjuk a leplet Elvis bátyjának tragikus történetéről!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ha nem tudnánk, hogy az egykori szexszimbólum szerepel a friss fotókon, fel sem ismernénk őt...

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.
Sztárok
Jean-Claude Van Damme lánya nemcsak szépségét örökölte édesapjától, hanem elképesztő kitartását és harcművészeti tehetségét is.
Sztárok
Cameron Diazt szinte mindenki ikonikus szőke hajával azonosítja, pedig volt egy film, amelyben teljesen más külsővel sokkolta a rajongókat.
Lifestyle
Lehet, hogy évek óta rossz hőmérsékleten alszol, és közben azt gondolod, csak az ágyneművel vagy a matraccal van baj. A szakértők szerint ugyanis a hálószoba hőmérséklete meglepően sokat számíthat...