Sztárok

Még mindig beszédproblémákkal küzd, mégis visszatért a színpadra a stroke-ból felépült Lang Györgyi

A Pa-dö-dő együttes legendás tagját november közepén rohammentővel szállították kórházba, ugyanis agyérgörcsöt kapott. Lang Györgyi szerencsére azóta felépült a betegségből, és máris visszatér a világot jelentő deszkákra. Falusi Mariann szerint barátnőjéből csodálatos mentális erő árad.

Sikeresen küzdött meg a rettenetes betegséggel

2021 novemberében sokakat villámcsapásként ért a váratlan hír: stroke-ot kapott a 64 esztendős Lang Györgyi, a Pa-dö-dő együttes ikonikus énekesnője. Az előadóművész otthonában lett rosszul, rohammentővel vitték kórházba, tisztelői pedig rögtön azt kezdték találgatni, mi történhetett évek óta gyógyíthatatlan betegségben szenvedő kedvencükkel. Szerencsére a nagynevű zenei előadó leküzdötte a szörnyű kórt, és februárban már a nyilvánosság elé is állt. Lang akkor a Fókusznak adott interjút, melyben kiemelte: állapota az utóbbi időben látványosan javul, az viszont jelenleg is zavarja, hogy nem tudja mozgatni a bal kezét, s így a tolószékkel sem tud egymaga közlekedni.

A Fókusz riportjából kiderült, hogy az énekesnő kezelőorvosa az a Dr. Kamondi Anita volt, aki korábban közeli barátját és sorstársát, Kulka Jánost is segítette a gyógyulásban. A Kossuth-díjas színművész egyébként mindenben támogatja Lang Györgyit: a logopédus mellett ő az, akivel szinte minden áldott nap beszédgyakorlatokat végeznek. Ha az előadóművész elvét egy hangsúlyt, a 63 éves színészlegenda kíméletlenül kijavítja. A fáma szerint egyébként Kulka elégedett mindazzal a fejlődéssel, melyet régi barátja az utóbbi hetekben-hónapokban elért. A Pa-dö-dő együttes énekesnőjével mindemellett egy gyógytornász is foglalkozik.

Lapozz, rögtön folytatjuk!

Újra találkozott imádott közönségével

Lang Györgyi régi barátnője, a Pa-dö-dő másik legendás tagja, Falusi Mariann másfél hónappal ezelőtt szintén optimizmusának adott hangot: megerősítette, hogy az előadóművész állapota egyértelmű javulásnak indult. Falusi kiemelte: ennek félreérthetetlen jele az is, hogy a pengeéles humoráról is ismert Lang Györgyi egyre többször csipkelődik-viccelődik - már múlt hónapban is úgy látszott tehát, visszatért régi jó kedélye is. "Nem vagyok jaj szegény. Azért, mert így beszélek, attól még én a Györgyi vagyok" - summázta akkor a neves magyar énekesnő.

A közönség már múlt hónapban értesült róla, hogy Lang Györgyi hamarosan visszatér a színpadra. Márciusban sor is került a rajongók által várva várt nagy pillanatokra: a zenei előadó a Kongresszusi Központban lépett fel, ugyanazon az eseményen, melyen Falusi Mariann is koncertet adott.

„Nem egy átfogó életműkoncert, összegzés volt a cél, hiszen remélhetőleg még hosszú út áll előttem. Csupán szerettem volna az életem fontos állomásait feleleveníteni, és olyan barátokkal, zenésztársakkal a színpadra állni, akik sokat jelentenek számomra. Györgyinek ez volt a nagy visszatérése, úgyhogy izgatottan készült az estre, és a gyógyulásában is sokat segített” - mondta a Best magazinnak saját koncertjéről Falusi Mariann, majd arról is szót ejtett, milyen állapotnak örvend most barátnője, akivel évtizedek óta elválaszthatatlanok.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Lapozz, még nem értél a cikk végére!

"Fantasztikusan derűs, tele van élettel, hálával, örömmel"

A 62 éves Falusi Mariann a Bestnek elárulta: Lang Györgyi ugyan jelenleg is beszédproblémákkal küzd, élni akarása, hite, optimizmusa, mentális állóképessége irigylésre méltó. Minden jel arra utal tehát, hogy az énekesnő már túl van a nehezén.

"Azon kívül, hogy a beszéddel akadnak problémá – például Mari helyett 'Mai-nak' hív, mert nem tudja kimondani az 'r' betűt - szellemileg abszolút topon van, és mentálisan is ő a legerősebb ember, akit ismerek. Fantasztikusan derűs, tele van élettel, hálával, örömmel. Nem véletlen, hogy három héttel a sztrókja után már mikrofon mögé ült, és együtt vezettük a közös rádióműsorunkat. A hallgatók is imádják, ahogy beszél, mámorítóan édes" - mesélte Falusi Mariann.

Az énekesnő tréfásan hozzátette: ő és Lang mostanában nemigen vágnak egymás szavába. Falusi Mariann egyébként a kultikus Pa-dö-dő jövőjét illetően is optimistán nyilatkozott: szerinte kolléganője mára tényleg a gyógyulás útjára lépett, felépülése kifejezetten jól halad, így nagyon valószínű, hogy válthat még jegyet Pa-dö-dő koncertre a közönség.

A Kongresszusi Központban egyébként nemcsak Lang Györgyi, de régi jó barátja, Kulka János Kossuth-díjas színművész is fellépett. A két hírességet korábban gyengéd érzelmek fűzték össze, később pedig sorstársakká váltak, ugyanis mindketten átestek a stroke-on.

„Főiskolás korukban egy párt alkottak, öt évig voltak élettársak, és azóta is jó kapcsolatot ápolnak. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Ott segítünk egymásnak, ahol és amiben csak tudunk” - összegezte Falusi Mariann.

Közösségi oldalán osztotta meg követőivel a jóképű híresség, mi is történt pontosan – a kommentelők nem győztek csodálkozni azon, mit művelt magával az énekes.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Árverésre bocsátják Benito Mussolini olasz diktátor hajdani nyaralóját, az Adriai-tenger partján fekvő Riccionében található Villa Mussolinit. Az ajánlatok benyújtásának határideje hétfőn járt le, a...
Sztárok
Richard Curtis 2003-ban bemutatott vígjátéka, az Igazából szerelem még ma is a legnépszerűbb karácsonyi filmek közé tartozik. Nem múló kultuszát mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy nemrég...
Sztárok
Míg a brit királyi családban karácsonykor szigorú szabályok uralkodnak, addig Katalin hercegné szüleinél egészen más elvek érvényesülnek, éppen ezért György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg...
Lifestyle
Kiszámíthatatlanul alakul a nap a Vízöntő számára. Napi horoszkóp.
Christmas
A Liverpool magyar középpályása most először karácsonyozik közösen feleségével, Buzsik Borkával és közös kislányukkal. A szerelmesek most az ünnepi fenyőfájukat is megmutatták.
Sztárok
A televíziós hosszú éveken át vezette a Heti hetest című közéleti szórakoztató műsort, és rádiósként számos ismert produkcióhoz adta a nevét, az utóbbi években azonban eltűnt a nyilvánosságból. Csak...