Sztárok

Jáksó László kendőzetlen vallomást tett az édesanyjáról, a nézők beleborzongtak a szavaiba

A televíziós hosszú éveken át vezette a Heti hetest című közéleti szórakoztató műsort, és rádiósként számos ismert produkcióhoz adta a nevét, az utóbbi években azonban eltűnt a nyilvánosságból. Csak a közelmúltban tért vissza, most pedig megrázó interjút adott Kadarkai Endrének.

Váratlan visszatérés

Jáksó László a kétezres években még a legismertebb magyar médiaszemélyiségek táborába tartozott. A most 57 esztendős híresség akkor jutott eddigi karrierje csúcspontjára, amikor 2000-ben elvállalta az akkori RTL Klub sikerprodukciójának, a Heti hetes című közéleti szórakoztató műsornak a vezetését. A Gálvölgyi János, Havas Henrik, Bajor Imre, Hernádi Judit, Farkasházy Tivadar, Verebes István, Kern András és más népszerű közéleti személyiségekkel fémjelzett műsor egészen 2016-ig volt képernyőn, vagyis Jáksó több mint 10 évig töltötte be a műsorvezetői posztot, később pedig a Sláger FM Ripost című produkciójával tért vissza.

Az elmúlt években viszont sem a rádióban, sem a televízióban nem bukkant fel, és interjút is csak kivételes alkalmakkor adott. A jég csupán 2025 novemberében tört meg: ekkor derült ki, hogy a televíziós visszatér, s ő lesz A szemfényvesztő – Hazudj, ha tudsz! házigazdája.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Jáksó most Kadarkai Endre Világtalálkozó című műsorában tette tiszteletét, ahol egy olyan témáról mesélt, melyről rendkívül ritkán ejt szót: a családi múltja megrendítő kulisszatitkait fedte fel.

Lapozz, a cikk folytatását a galériában találod!

Leadfotó: TV2

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Erzsébet királynő és unokája, Harry kapcsolata hosszú éveken át különlegesnek számított, ám az utolsó közös emlékekre végül már egészen más körülmények között került sor. A sussexi herceg később...
Sztárok
Kamilla királyné öltözékének minden részlete tudatos választás, a skóciai Királyi Héten pedig egy csaknem százéves ékszerrel tisztelgett a néhai II. Erzsébet emléke előtt.
Lifestyle
Az Oroszlán hatalmas meglepetésben részesülhet: egy régóta őrzött titok vagy elfojtott érzés felszínre kerülhet. Íme, hétvégi szerelmi előrejelzésünk!
Lifestyle
A közel-keleti gasztronómia egyik legismertebb hozzávalója már nemcsak az ételekben, hanem a kávékban is egyre népszerűbb. Bársonyos állaga és gazdag ízvilága miatt sokan úgy vélik, egészen új...
Utazás
Van, hogy egy fogás csábító az étlapon, de amikor kihozzák, hatalmas csalódás éri a vendéget.
Lifestyle
A nokiás Snake története nemcsak egy játék születése, hanem egy korszaké is.