Sztárok

Megtörte a csendet Bereczki Zoltán: ez a betegség az oka, hogy egy hónapig ki sem mozdult otthonról

Kényszerpihenő

Bereczki Zoltán az első ijedelmet követően próbálta megváltoztatni a gondolkodását. Úgy érezte, muszáj az optimizmus mellett döntenie, hiszen csak így tudja könnyedén átvészelni e megpróbáltatásokkal tűzdelt időszakot. A színész egy ponton túl úgy gondolt faramuci helyzezére, akár egy kényszerpihenőre, s ez sokat segített számára abban, hogy túllendüljön a holtponton. A koronavírus azonban szövődményeket is okozott Bereczkinél, akit orvosa emiatt először nem akart visszaengedni dolgozni. A szakember végül engedett, de csak egy feltétellel: a 45 éves színész lelkére kötötte, hogy járjon rehabilitációra, mert sokkal fáradékonyabb lett, mióta a Covid megtámadta a szervezetét.

A sikeres énekes-színész a Life TV kötelékében műsorvezetőként is tevékenykedik. E munkájával kapcsolatban a Meglepetés magazinnak elmondta: olykor - ha úgy érzi, indokolt - műsorában érinti saját lánygyermekei aktuális problémáit is, azonban sosem fogja őket szerepeltetni a televízióban.

A művész felesége, Bata Éva természetesen a széltől is óvja féléves kislányukat, Bereczki Zoltán pedig örül, hogy huzamosabb ideig otthon maradt, s nem tért azonnal vissza a színpadra.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

„Egyesek szerint egy színpadon álló színész ugyanannyira izgul, mint egy frontvonalban álló katona, viszont már ugrottam ki repülőgépből, és az az adneralindózis, ami akkor felszabadult benne, közel volt ahhoz az érzéshez, amit a színpadon érzek minden alkalommal” - fogalmazott Bereczki.

A Buckingham-palota tájékoztatása szerint a brit királynő enyhe, megfázáshoz hasonló tüneteket tapasztal. A vizsgálatok során kiderült, hogy milyen betegségben szenved az uralkodó.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Alaposan elszabadult a málna ára, de aki imádja, az egy kisebb kertben is belevághat a termesztésbe.
Fashion&Beauty
Vannak ruhadarabok, amelyek időről időre eltűnnek a reflektorfényből, majd mindenkit meglepve még erősebben térnek vissza. Most pontosan ez történt ezzel a divatkedvenccel is: a közösségi médiától a...
Lifestyle
Már 1977 óta tart a csillagközi tér felé a Voyager–1, amivel a földönkívülieknek is üzentünk.
Lifestyle
Sokan hisznek abban, hogy születésünk időpontja nemcsak a csillagjegyünkről, hanem a személyiségünkről is sokat elárul. A spirituális tanok szerint a születési hónap azt is megmutathatja, melyik az a...
Sztárok
Leonardo DiCaprio éppen cigit tarhált egy másik világsztártól tiniként, miközben az anyja elől bujkált.
Lifestyle
Egerek és más rágcsálók jelentek meg a ház körül? Mielőtt drága irtószerekhez vagy csapdákhoz nyúlnál, érdemes kipróbálnod egy egyszerű, olcsó módszert, amelyet egyre többen ajánlanak.