Másfél év után véget ért Weisz Fanni és párja kapcsolata: így nyilatkozott a szakításról a modell

Zátonyra futott Weisz Fanni és Bókay Gergő kapcsolata. A modell és egykori szerelme sosem engedtek túl nagy bepillantást a magánéletükbe, annyit azonban most elárultak, milyen viszonyban maradtak a szakítás után.

Külön utakon folytatják

Alig kezdődött el az idei év, máris botrányos sztárszakításoktól hangos a sajtó. Először az Ázsia Expressz győztes házaspárja, Horváth Gréta és Meggyes Dávid jelentette be, hogy elválnak útjaik egy harmadik fél, a Dancing with the Stars showműsorból ismert Stana Alexandra miatt – akinek szintén a közelmúltban futott zátonyra a kapcsolata –, aztán felröppent a pletyka, hogy Tápai Szabina és Kucsera Gábor házasságában sincs minden rendben. Ám a legnagyobb port minden kétséget kizáróan Kulcsár Edina és Csuti szakítása kavarta fel, főleg miután az egykori szépségkirálynő váratlanul bejelentette, hogy a rapper G.w.M, polgári nevén Varga Márk személyében újra rátalált a szerelem. Úgy tűnik azonban, még koránt sem értünk az összetört szívek listájának végére, ugyanis a minap kiderült, hogy egy újabb álompár döntött a szakítás mellett: bár Weisz Fanni és kedvese boldognak tűntek egymás mellett, a szerelem végül kihűlt, a gyönyörű magyar modell pedig ismét a szinglik táborát erősíti. További részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Weisz Fanni kifejezetten aktív a közösségi oldalain, ennek ellenére a magánéletéről csak nagyon keveset posztol. Éppen ezért testvére, Gábor sem túl gyakran tűnik fel a modell Instagram-oldalán.

Leadfotó: Instagram/ realweiszfanni

Oldalak

Sztárok
Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében...
Sztárok
Danielle Campbell még tinédzserként lopta be magát a Disney nézőinek szívébe, azóta azonban több mint másfél évtized telt el, és a bájos gyereksztárból mára gyönyörű felnőtt nő lett.
Fashion&Beauty
Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új...
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...