Lifestyle

Így érdemes tisztítanod az arcmaszkodat, hogy akár 25-ször is fel tudd venni

Praktikus, gyors és környezetkímélő

A szakemberek vizsgálatuk során az N95 típusú arcmaszkokra fókuszáltak, melyek Magyarországon is kaphatók, méghozzá FFP2 néven. (Fontos hozzátennünk ugyanakkor, hogy a tudósok vizsgálata kifejezetten erre a maszktípusra korlátozódott, vagyis ez alkalommal figyelmen kívül hagyták a hagyományos védőmaszkokat.) Az IFLScience szerint a vizsgálat végkövetkeztetése, hogy a maszkok "élettartama" akkor hosszabbítható meg jelentős mértékben, ha hidrogén-peroxid párologtatásával fertőtlenítjük azokat.

A módszer pozitívuma, hogy többször is megismételhető. Így akár 24-25-ször is fertőtleníthetünk egy maszkot, ami azt jelenti, hogy ennyi alkalommal viselhetjük is az adott darabot.

A kutatás eredményeit összegző tanulmány szerzői szeretnék, ha felfedezésüket a gyakorlatban is lehetne kamatoztatni. Céljuk, hogy olyan egészségügyi intézményekben lehessen meghonosítani a fertőtlenítésnek ezt a praktikus, költséghatékony módszerét, melyekben eleve szűkösebb erőforrásokkal dolgoznak. A szakemberek úgy vélik, a tisztántartásnak ez a módja még környezetkímélő is, hiszen általa csekélyebb mértékű hulladék keletkezik.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Aggodalomra persze semmi okunk: nem egy világméretű összeesküvés részét képezi a rendhagyó védőeszköz. Egészen más célt szolgál az említett chip, mely egyébként a koronavírus elleni helyes védekezés betartásában segíthet nekünk.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Kevéssé köztudott, de Fásy Ádám karrierje a vendéglátóiparban indult, ahol a ranglétra legalsó fokától a vezérigazgatói posztig jutott, szenvedélyét pedig a mai napig saját receptoldalán éli meg.
Sztárok
Molnár Attila, azaz DESH lett az Európai Unió legsikeresebb helyi előadója egy friss zeneipari jelentés szerint, miközben a magyar slágerlistákat egyedülálló módon uralja, és már a Puskás Arénás...
Sztárok
Bár a brit sajtó elleni pereskedések és a dollármilliós luxuskiadások jelentős vagyont emésztenek fel, Harry herceg és Meghan Markle a sajtóperek, ingatlanok és vállalkozások hálójában továbbra is...
Egészség
Ha fogyni szeretnél, nem feltétlenül kell drága és különleges alapanyagokat vásárolnod: egy méltatlanul elfeledett köret is sokat segíthet abban, hogy hosszabb ideig jóllakottnak érezd magad.
Lifestyle
A szeptember tökéletes alkalom arra, hogy ne csak a ruhatárunkat, hanem az otthonunkat is felkészítsük a hűvösebb hónapokra: néhány gyakran elfelejtett textília különösen megérdemli ilyenkor a...
Sztárok
Sarah Michelle Gellar egy megható bejegyzésben ünnepelte meg fia, Rocky 14. születésnapját, megmutatva a rajongóknak, hogy a kamasz fiú megszólalásig hasonlít édesapjára, Freddie Prinze Jr.-ra.