Egészség

Kásler Miklós végre elárulta, szükség lesz-e negyedik oltásra Magyarországon

Kelleni fog itthon egy újabb oltás?

Kásler Miklós az InfoRádiónak úgy nyilatkozott: teljesen biztos benne, hogy Magyarországon szükség lesz a negyedik koronavírus elleni vakcinára is. Az Emmi vezetője hangsúlyozta: az egészségügyi kormányzat már számol is azzal, hogy a vakcináció még nem ért véget hazánkban. Az eddigi immunológiai vizsgálatok azonban arra engednek következtetni, hogy a negyedik oltás várható időpontja eltérhet attól, ami az eddigi vakcinák során jellemző volt - vagyis nem négy hónappal követheti az előző, ismétlő oltást, hanem valószínűleg hosszabb időperiódusnak kell majd eltelnie. Az immunológiai eredmények csak akkor válhatnak majd ismertté, ha a harmadik oltások után eltelik 4-5 hónap, így a szakemberek mérni tudnak - szögezte le Kásler.

Ami pedig a jelenlegi oltási programot illeti, a koronavirus.gov.hu kormányzati portál azt írja, az átoltottság további növelése és a járvány újabb hullámának megfékezése érdekében januárban minden csütörtök és péntek délután, és szombaton lesz oltási akció a kórházi oltópontokon és a kijelölt járásközponti szakrendelőkben, emellett a háziorvosok is szerveznek oltási akciónapokat. Továbbra is kiemelten várják az oltatlanokat és azokat is, akiknek már 4 hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat. A központi oltópontokon továbbra is öt vakcina közül lehet választani. Az oltási akciónapokon a 12 év feletti korosztályt várják az oltópontokon.

Az 5-11 éves gyermekek oltása továbbra is csak előzetes időpontfoglalással lehetséges a kórházi oltópontokon vagy a házi gyermekorvosoknál.

A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki már 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A harmadik oltás felvételével ismét 80-90%-ra emelhető a védettség.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Amerikai kutatók készítették azt az új vizsgálatot, mely a koronavírus elleni vakcina menstruációs ciklusra gyakorolt hatását térképezte fel. A szakemberek olyan konklúzióra jutottak, mely sokakat meglepett.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A diétázók körében valóságos forradalmat robbantott ki a rizspapír, amely mindössze 20 kalóriás lapjaival teljes mértékben képes kiváltani a szénhidrátdús kenyérféléket, miközben ellenállhatatlanul...
Lifestyle
Elege van a végeláthatatlan forgolódásból, a pörgő gondolatokról és a másnapos nyúzottságról? Nem a drága alvásmonitorokra, vényköteles bogyókra vagy a kesernyés gyógyteákra van szüksége. Egy...
Fashion&Beauty
Van az a pillanat, amikor előkerül a szekrény mélyéről egy régi kedvenc cipő, felpróbálod, és valamiért mégsem érzed már ugyanolyannak, mint néhány éve. Nem feltétlenül romlott el, nem is biztos,...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...
Lifestyle
Ma már egyáltalán nem mindegy, milyen kamerát rejt a telefon hátlapja: a csúcskészülékekkel olyan részletgazdag fotókat és profi hatású videókat készíthetünk, amelyekhez korábban külön...
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...