Egészség

Kásler Miklós végre elárulta, szükség lesz-e negyedik oltásra Magyarországon

Az emberi erőforrások minisztere egy friss interjúban nyilatkozott a kérdésről. Kásler arra is kitért, mi várható az ötödik hullámban, mely a szakemberek véleménye szerint máris kezdetét vette Magyarországon.

Január végére csenghet le a negyedik hullám

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az InfoRádiónak adott interjújában a jelenlegi és a közeljövőben várható magyarországi koronavírus-helyzettel kapcsolatosan osztotta meg gondolatait. A politikus szerint a negyedik hullám még nem ért véget, jóllehet a lecsengés fázisában járunk, és a fertőzésszám látványos csökkenésnek indult, de a folyamat csak január végére ér el egy megfelelően alacsony szintet.

Kásler ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a 2021-ben detektált omikron variáns esetében számos mutációt fedeztek fel: az eredeti koronavírus számottevő mértékben módosult. Ami az omikronra teljes mértékben jellemző, hogy a duplázódási idő két-három nap a legtöbb irodalmi adat alapján. Kásler hangsúlyozta továbbá, hogy rendkívül gyors az új mutáció terjedése, sőt a fertőzés dinamikája is rendkívüli. A miniszter úgy fogalmazott, megoszlanak a vélemények arra vonatkozóan, hogy a panaszok és tünetek enyhébbek-e, mint az indiai mutáns esetében voltak, vagy nem. Az irodalmi adatok többsége mindenesetre amellett van, hogy az omikron enyhébb lefolyással jár, és különösen az oltottak esetében egyértelműen könnyebb a betegség lefolyása, valamint összehasonlíthatatlanul kevesebb az elveszített ember.

Fotó: 123rf

Lapozz, tudd meg, mikor jön az ötödik hullám a miniszter szerint!

Oldalak

Video Inspiráló pillanatok Anya jól van(?) konferenciánkról
Egészség
Sztárok
Amióta berobbant a köztudatba, Julia Robertset mindig vörös hajjal láttuk, ennek azonban most vége, a színésznő ugyanis drasztikus változtatás mellett döntött.
Lifestyle
Igazi kánikulai meleg van, de a kemény viharok sok helyen meg fogják cibálni a forróság bajszát. A gond csak, hogy jégesőre is számítani kell.
Sztárok
Metzker Viki is bekerült a nyertesek közé a Joy Social Media Award díjátadón, méghozzá a #Hallgasshazait kategóriában.