Recept

Évekig tökéletesítették a receptet, végre érkezik a vegán mekis burger

Hosszas kutatás előzte meg az első vegán burger megjelenését, hamarosan azonban a Mcdonald’s gyorsétteremlánc üzleteiben is lehet majd állati eredetű összetevőket mellőző, kizárólag növényi alapanyagokat tartalmazó és húspotlóval készült szendvicset kapni.

A McDonald’s a vegánokra is gondol

Bár a konkurens Burger Kingnél már évekkel ezelőtt megjelent a növényi alapú, húspotlóval készülő hamburger, végre a McDonald’s is rászánta magát a nagy lépésre. A McPlant névre hallgató szendvicsre azért kellett ennyit várni, mert a vállalat nem akarta elsietni a dolgot, a legmagasabb elvárásoknak akartak megfelelni, amikor a vegán burgerüket kísérletezték ki – írta meg a BBC.

A vállalat munkatársai három évig kutatták és tesztelték a hozzávalókat a lehető legtökéletesebb végeredmény érdekében. A húspotlót végül a Beyond Meat nevű vállalat biztosítja majd, ezen kívül vegán sajt, mustár, ketchup, hagyma, uborka, saláta és paradicsom lesz a vegán szezámmagos buciban.

A McPlant megkapta az akkreditált vegán minősítést az Egyesült Királyság Vegetáriánus Társaságától. Korábban ugyanezt a Burger King nem érdemelte ki, mivel kiderült, hogy ugyanazon a grillen sütik a húsos és a növényi alapú burgereket, így utóbbi nem volt százszázalékosan vegánnak minősíthető. A McDonald’s ígéretet tett, hogy a termékeiket egymástól elkülönítve készítik el.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A McPlantet először próbaüzemben árusítják majd szeptember végétől tíz étteremben Nagy-Britanniában, majd jövő évben országszerte elérhető lesz az újdonság. Arról, hogy Magyarországon mikor lesz kapható a McPlant, egyelőre nincsenek információk.

A vegán rajongók kívánságának eleget téve érkezik Magyarországra a KitKat növényi alapú változata, a kakaó alapanyagot teljes egészében fenntartható forrásból szerzik be hozzá.

Leadfotó: facebook.com/MoneySavingExpert

Oldalak

Recept
Sztárok
Kiderült, ki bátorította Harry herceget, hogy térjen vissza családjával Angliába. A hírek szerint maga III. Károly király áll a háttérben, aki informálisan ösztönözte fia és Meghan Markle hazatérését...
Sztárok
Kós Hubert magyarázkodni kényszerült, Milák Kristófról tett megjegyzése miatt kapott hideget-meleget. Az úszó most egy amerikai podcastban tisztázta az Európa-bajnokság előtt kirobbant félreértéseket...
Home&Design
Te miket tárolsz a konyhaszekrényed feletti üres térben? Ha te is bajba vagy vele, hogy a szekrények és a mennyezet közötti teret okosan kihasználd, ráadásul úgy, hogy még egy kis egyéniséget és...
Lifestyle
Az iparág, amely néhány éve még a környezettudatos jövő ígéretének tűnt, most saját árnyékával küzd: drága energiával, olcsó ázsiai konkurenciával és olyan szabályozásokkal, amelyek inkább a...
Lifestyle
Íme négy szuper olajos mag, ami ragyogóvá teszi a bőrt és megerősíti a hajat: nemcsak finomak, de igazi szépítőszerek.
Fashion&Beauty
A ruha nem csupán anyag és szabásvonal, hanem a belső világunk lenyomata. Hogy miként kapcsolódik az öltözködés az önazonossághoz, az önbizalomhoz és az életünk nagy fordulópontjaihoz? Ezeket a...