Sztárok

Popper Péter szerint ezek a boldog élet titkai - a pszichológus 12 éve nincs velünk

Popper Péter a párkapcsolatról azt mondta: olyan, akár egy négylábú asztal: ha valamelyik láb hiányzik, akkor nem működhet a szerelem. A jó élet feltétele pedig, hogy minden napot maradékok nélkül éljünk végig.

Először távozott a nagy pszichológus triászból

Az a hitvallása, hogy a hosszú sorban állás miatt ne bosszankodjunk, inkább fogjuk fel ajándékként a kapott időt. Sem Ranschburg Jenő, sem Vekerdy Tamás nem él már, de közülük mégis leghamarabb, 12 évvel ezelőtt, hetvenhat éves korában Popper Péter hunyt el, hosszú betegség után. Évtizedekig hazánk egyik legnépszerűbb pszichológusa volt. Könyveivel, előadásaival, tanácsaival a lehető legtöbb fórumon igyekezett segíteni az embereknek abban, hogyan oldják meg mindennapi lelki gondjaikat. A pszichológus, író kiadója szerint már állandó orvosi kezelésre szorult, de az utolsó pillanatig dolgozott.

Csak úgy, mint minden ember, ő maga is szüntelenül a tartós boldogság titkát kereste és mindent meg is tett annak érdekében, hogy megállapításait és iránymutatásait a lehető legszélesebb körben terjeszthesse másoknak. Izraelben és Indiában is töltött hosszabb időt, ahonnan vallási és kulturális tanításokat hozott haza. Éppolyan lelkesedéssel adta át a tudását az egyetemi katedrán, mint a vidéki faluházakban, ahová tudományos előadások meghívott vendégeként érkezett és számos könyvében szakértő részletességgel írt a témáról.

A boldogság nyomában című előadása a leghíresebb

A boldogság titka

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A szakember a boldogságról úgy vélekedett mint egyfajta extázisról, egy felszikrázó pillanatról, ami folyamatosan, de más intenzitással van jelen az életünkben. Szerinte a legfőbb jellemzője, hogy önkéntelen módon jelentkezik és bármennyire is szeretnénk, szándékosan előidézni nem vagyunk képesek. A legrosszabb tulajdonsága az érzésnek, hogy amilyen gyorsan megérkezik, olyan hamar szerte is foszlik. Semmiképpen sem jellemezte állapotként, hiszen nem hosszan fenntartható, a saját olvasatában pedig nem tanulható a boldogság, mivel az ösztönök szintjén megy végbe.

Mi, halandók csak annyit tehetünk, hogy igyekszünk nem hirtelen reagálni mindenre. A pszichológus szerint a kulcs az, hogy lazának kell lenni, nyitottnak maradni és kellő érdeklődéssel a világ iránt és nem szabad rohangálni elérhetetlen dolgok után. Saját látásmódjában pedig mindenek előtt a megbocsátás volt kulcsfontosságú. Rámutatott arra, hogy a boldogtalanság sokkal inkább tőlünk függ, mint a boldogság.

Popper Péter legfontosabb idézetei az emberi kapcsolatokról

A magyarok legnépszerűbb gyermekpszichológusa már 10 éve nincs az élők sorában, de számtalan fontos üzenete, amit a szülőknek hagyott hátra a mai napig velünk élnek - ezeket gyűjtöttük most össze halálának évfordulójára.

Leadfotó: MTI

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egy békésnek induló családi délután pillanatok alatt változott át valóságos rémálommá egy angliai parkban, amikor a gyanútlan, egyéves kislány rágcsálni kezdett egy rendkívül mérgező kerti zöldet.
Lifestyle
Van, aki a szarkazmust imádja, mások a kedves poénokat, megint mások saját magukon nevetnek a legszívesebben. Bár hajlamosak vagyunk a humort egyszerűen személyiségkérdésnek tekinteni, a pszichológia...
Lifestyle
Krémes, füstös, könnyű és ellenállhatatlan – a jó padlizsánkrém igazi nyári klasszikus. Mégis van egy apró részlet, amin meglepően sok múlik, és amit sokan rosszul csinálnak. Az erdélyi konyhákban...
Lifestyle
Nem minden szobanövény csupán dekoráció: vannak olyan fajták, amelyek a lakás levegőjére is kedvező hatással lehetnek. Az egyik legolcsóbb és legkönnyebben tartható növény ráadásul segíthet megkötni...
Lifestyle
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.
Sztárok
Donald Trump neve évtizedek óta összeforr a szokatlan szokásokkal, a meghökkentő kijelentésekkel és a kulisszák mögött keringő történetekkel. Nem csoda, hogy a volt munkatársak és alkalmazottak...