Erre senki sem számított: a tojás rosszabb egészségünknek, mint a cigaretta

Együk vagy ne együk?

Rengeteg ember támadta a bloggert, hiszen nem igazán értették a párhuzamot, amit a két termék között vont. Egyikük például ezt írta: „Talán nem ismerem a koleszterin két típusát, de a tojásban és a cigarettában semmi közös nincs. Ha ugyanazt a félrevezető logikát alkalmazom, mint te, akkor elmondható, hogy a cigaretta többnyire 100%-ban növényi alapú, ezért minden növényi alapú termék káros és meg fog ölni téged. Ugye milyen hülyeség?” Egy diatetikus, Victoria Taylor elmondta az igazságot a kérdéses élelmiszerről. Régen az emberek úgy gondolták, hogy heti három-négy tojásnál nem szabad többet enniük a tojássárgájában található koleszterintartalom miatt. A tojás és a koleszterin körüli tévhitek azonban nagyrészt téves következtetésekből származnak, és korai kutatások eredményei. Eszerint az élelmiszerekből származó koleszterin hozzájárul a vér koleszterinszintjének emelkedéséhez. A jelenlegi kutatások azonban azt mutatják, hogy az élelmiszerben, például a tojásban található koleszterin csak minimális hatással van a vér teljes koleszterinszintjére. Különösen, ha összehasonlítjuk a telített zsírsavakkal, melyek olyan élelmiszerekben megtalálhatók, mint a zsíros hús vagy a vaj – ezek pedig sokkal károsabbak, mint a tojásban található koleszterin. Továbbá a tojás alacsony a telített zsírsavakban, tehát nem növeli a szívbetegségek kialakulásának kockázatát sem. Így azt javasoljuk, szokj le a dohányzásról, a tojásevésről viszont ne!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Már szeptember végén válságos helyzet alakulhat ki az osztrák egészségügyi intézményekben.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Bizonyos, elsőre ártalmatlannak tűnő felnőttkori szokások mögött akár az is meghúzódhat, hogy gyerekként folyton mások igényeihez, hangulatához és elvárásaihoz kellett igazodnunk.
Lifestyle
Előfordul, hogy érzed: valami nem stimmel egy kapcsolatban – legyen szó munkahelyi viszonyról, barátságról vagy akár családi kötelékről –, mégsem tudod pontosan megmondani, mi az oka. Ezek a mondatok...
Sztárok
A spanyol Elisabeth Reynés lett a Miss World 2026-os döntőjének második helyezettje, azaz az első udvarhölgy, akinek fejére szintén korona került, nem mellesleg ezzel az eredménnyel ő lett a Miss...
Lifestyle
Minél őszintébb magával a Kos, annál könnyebben megtalálja a számára fontos embereket. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A Vízöntő számára a mai nap új felismeréseket hozhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Sztárok
Meryl Streep gyermekei közül többen is a művészvilágban találták meg a helyüket, 40 éves lánya, Grace pedig nemcsak tehetségével, hanem édesanyjára emlékeztető vonásaival is rendre magára vonja a...