Bed&Love

Csalódások, Kiút, Szerelem, Esküvő, Házasság - Avagy így talált rám a boldogság

Esküvő

Az az egy hónap csodálatos 30 nap volt. Minden napunkat az esküvőnk szervezése szőtte át. A lagzit egy hangulatos, patinás kastélyba szerveztük meg. A részletek egyediek voltak: a diadémot egy magyar tervezőtől rendeltük meg. A ruhámat hegyi kristályok díszítették a csipkés uszály mellett. A menyasszonyi ruhámat hetekig járva a szalonokba kerestük barátnőim kritikus szemén keresztül nézve. A próba frizurám a környék (azaz a Pilis) összes elérhető fodrászához elmentem megcsináltatni. A sminkesem épp aznap szabad volt, ezt lottó ötösként nyugtáztam. A cipőm ezüst szandál volt, kb 12 cm magas sarokkal, és párnázott talppal, hogy bírjam a nagy napon a trappolást. Ide már most megjegyzem, a nagy nap közepén voltunk még csak, amikor úgy éreztem, hogy letörik a bokám. A csokromat mikor megpillantottam a nagy napon, elolvadtam a gyönyörűségtől. Aznap még egy dolog olvasztott minket, a nyár legforróbb napja volt. 2018 Augusztus 10. A család és a vendégek a házasságkötő teremben elfoglalták helyeiket, majd mi zenére bevonultunk, és akkor én elérzékenyültem, és elpityeredtem. Aki volt már menyasszony, átélte ezt a meghitt, ünnepi, emelkedett pillanatot. Hiszem, hogy a házasságok egy életre köttetnek. Örömkönnyeim a mosoly váltotta fel.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Az első hitvesi csók, a fotózás a Kastély parkjában, a köszöntők fogadása, a vacsora, az első tánc, a tortavágás, és a fáradtság.

Házasság

Leírhatatlan jó érzés tartozni a Szerelmemhez. A házasság megerősítette a biztonság, az összetartozás érzése, a család fogalma, és megélése csodálatos állapotát. A házasságkötés által még szorosabb lett az egymás iránti kötődésünk. A jegygyűrűre pillantva mindig melegség tölti el a szívem. Szerintem az elköteleződés stabilitást ad, alapokat a hosszú, közös jövőre. A férjem másik fele lettem, és most érzem, hogy együtt lettünk egész.

Mint feleség, mint nő, mint Szerelemfilozófus és mint RandiGuru kívánom, hogy akik szeretik egymást, és az együttélésük harmonikus, azon párok is pecsételjék meg a szerelmüket.

Szerelemre fel!

Tóth Kornélia RandiGuru

Leadfotó, fotó: Herczeg Zoltán

Oldalak

Bed&Love
Egészség
A szuperélelmiszerek iránti rajongás évről évre erősödik, hiszen egyre többen keresik azokat a természetes alapanyagokat, amelyek kis mennyiségben is látványos hatással lehetnek a szervezetre. A...
Sztárok
David és Victoria Beckham családja köztudottan mindig is egy nagyon erős, összetartó szövetséget alkotott, ám mindez ma már a múlté, elsőszülött fiuk, Brooklyn ugyanis csúnyán belegázolt szülei...
Lifestyle
A karácsonyfa helye nemcsak esztétikai kérdés. A Feng Shui szerint van egy pont a lakásban, ahol a fa kifejezetten kedvezőtlen energiákat indíthat el – és sokan pont oda állítják.
Lifestyle
Elvileg pihenés, gyakorlatban túlélőtúra. Az ünnepi családi és baráti összejövetelek sokaknál nem feltöltenek, hanem kimerítenek – és ennek nagyon is konkrét oka van.
Lifestyle
Kár a kukába dobni a mandarin héját: jóval nagyobb segítségedre tud lenni az otthoni feladatok során, mint azt gondoltad volna.
Lifestyle
Lehet, hogy eddig csak a tekintetükből próbáltad kiolvasni, mire gondolnak — de a tudomány szerint a szemöldök még többet árul el.