Képzeld, egy anya is lehet fáradt!

Nulla energiával keltem, negatívval feküdtem – egyszerűen elfáradtam! Tudod, mennyi időmbe és agyalásomba telt, míg ezt beismertem!? Mármint azt, hogy életem legcsodálatosabb időszakát élve is azt éreztem, nem bírok többet. Van ilyen. És nyugodtan beismerheted te is: neked is van ilyen!

Volt már úgy, hogy annyira fáradt voltál, hogy nehezedre esett még lépni is? És a reggeli ébredéseid alatt éreztél-e már olyat, hogy még 200 óra alvás sem lenne elég ahhoz, hogy kipihend magad? Na, én pont így voltam mostanában. Nyilván közrejátszott az is ebben az iszonyú fáradtságban, hogy már délután fél négykor lámpát kell kapcsolni a szobában, meg aztán ott az én hidegfrontra érzékeny fejem is, ami, ha rákezdi, van, hogy abba se akarja hagyni a fájást. De ez most mind csak mellébeszélés, a lényeg az, hogy…

…lehetsz te a legpompásabb, a legszínesebb, a legvidámabb egyén az egész földön, lehetsz te a legtündöklőbb, a legédesebb anyuci a világon, attól még elfáradhatsz. Nagyon is. Mert, hidd el, nem csak a reggel nyolctól délután ötig tartó melóban lehet elfáradni, el lehet fáradni abban is, hogy kitaláld és elkészítsd a másnapi ebédet, abban, hogy mindig tisztaság legyen, abban, hogy legyen mindig tiszta az a ruha, amit a csemetédre adsz! És persze legyen rendben a ruhásszekrény is, és hogy még teregetés közben vagy a létra tetején tápászkodva is állj készen arra, hogy a picurkádnak éppen abban a pillanatban van rád a legnagyobb szüksége. És igen, miközben arra törekszel, hogy csodálatos legyen körülöttetek minden, mardos a bűntudat, hogy vajon elég-e belőled annyi a gyermekednek: „jól” nevelgeted-e, játszol-e, mesélsz-e neki eleget, megengedheted-e magadnak, hogy a negatív érzéseid is kimutasd neki. Az apróság oly gyönyörű mosolyával, vidám kis természetével, puha kis kezének simogatásával ugyan mindig jön a boldogító válasz, de az anya ilyen: nagyon szeret, ölel, nevelget, játszik, mesél, énekel, babusgat, mégis kételkedik magában. És mindebben egyszer csak elfárad.