Anya, te tényleg ennyire nem tudsz rajzolni?

Újra előkerültek a kréták

Pár nap múlva azonban Lölő mutogatni kezdett a polcra. A polcra, amin a színes ceruzákat és a zsírkrétákat tartjuk. Ugye, ő már pontosan tudja (na, meg mindent ki is figyel), mit hol tárolunk. Engem levert a víz, mert bár még nem kéri, hogy rajzoljak nyuszit, ha ő leül firkálni, nekem is kényszerem van a rajzolásra (meg tudod, még egy pár dologra). Az meg, ugye, kudarcra van ítélve. Igyekeztem elterelni a figyelmét, hívtam ablakból galambokat nézni, tapsolva mondókázni, de ő csak mutogatott a szekrényre. Kell az a zsírkréta, nekem meg kell rajzolnom, mert becsípődött, hogyha előveszem a színes rudacskákat, újra meg kell csillogtatom a tehetségemet. És akkor elhatároztam, megtanulok normális kutyát rajzolni! Így született meg sorrendben a földönkívüli robotkutya és az elcsúszott fejű, sárga eb.

A fentiket kiszínezve láttam, hogy ez így még mindig nincs rendben, úgyhogy papírra vetem a világ leggyönyörűbb kutyusát. Így született meg ő, az inkább krokodil formájú házi kedvenc.

A férjem, amikor meglátta, azt kérdezte: „Mi van a hátán: nyílt seb vagy lángos?” (Annyira röhögtem, hogy nem tudtam neki elmondani, hogy az tulajdonképpen egy kis foltocska, ami miatt egyedülálló az egész világon.) Amúgy nekem pont egy tükörtojás jutott eszembe róla. Neked?