Lifestyle

Ezzel az ajándékkal készülünk az első szülinapra

Ezzel az ajándékkal készülünk az első szülinapra

Csakis saját kezűleg

Bár lehet készen is kapni matatófalat, valószínűleg a miénknél sokkal szebbeket, mégsem volt kérdés, hogy mi szeretnénk elkészíteni neki élete első szülinapi ajándékát. Egyrészt, mert nagyon kedveljük a barkácsolós dolgokat, másrészt pedig olyan jó érzés, hogy az, amivel a nagylányunk (igen, az) játszani fog, az utolsó csavarig a mi kezünk munkája.

Mi szükséges hozzá?

Mi egy OSB lapot választottunk alapul, mert strapabíró, meg elég vagány a sokszínűsége miatt is. Amúgy akár le is lehetne festeni, igen, akár valamilyen csajos színt adni neki. Miután nálunk szempont volt az, hogy a szülinap után majd a falra tesszük, meg az is, hogy azért el is férjünk, így egy kisebb táblát választottunk. Az alig 1 méterszer 50 centis ajándékra pont sok minden ráfér, és jól mutat ott, ahol elképzeltük. Nagyjából azt is meg tudtuk álmodni, hogy mit és milyen méretű tárgyakat tudunk rábiggyeszteni. Így került rá bútorgomb, fogantyú ide-oda tologatható karikákkal, villanykapcsoló, csengőgomb, ajtólánc, tolózár, lakat pánttal, görgő, kilincs, cipzár és egy távirányító. De van még rajta hely egy kis LED-es lámpának is. :) Szóval, tényleg mindent rátehetsz, amit csak gondolsz. Azzal viszont számolj, ha hozzánk hasonlóan te is a nyakadba veszed a barkácsáruházat, nehéz lesz majd leállni!

Erre figyelj!

Ha kedvet kaptál, és te is szeretnéd elkápráztatni a gyermekedet a világ legszuperebb matatófalával, akkor a következőket mindenképpen szem előtt kell tartanod!

Olyan lapot válassz alapnak, amiből nem állnak ki szálkák, nem törik, szakad, nehogy sérülést okozzon! Amondó vagyok, hogy még a legsimább felületű anyagnak sem lesz baja, ha a biztonság kedvéért finom csiszolópapírral átszaladsz rajta.

A lappal kapcsolatban arra is lényeges figyelned, hogy olyan vastagságú legyen, amelyen a tárgyakat rögzítő csavar hegye nem lesz szabadon. Tudom, hogy tudod, hogy ez is balesetveszélyes!

Rendkívül fontos, hogy bombabiztos legyen a rögzítés! Abban ugyanis biztos lehetsz, ha az apróságodon múlik, nem lesz megkímélve a fal. Tehát a felcsavarozott holmiknak sem szabad leesniük, és arra is ügyelned kell, hogy úgy erősítsd a falra, nehogy magára rántsa a picur!

Ezt is ajánljuk:

Te tudod, hova mennek az anyák, amikor elfáradnak? Íme, néhány titok!

Fotók: barizsuzsi
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Ramón Novarro nők millióinak bálványa volt a némafilmek aranykorában, miközben magánéletének legféltettebb titkát évtizedeken át rejtegette a nyilvánosság elől, élete pedig végül felfoghatatlan...
Lifestyle
A joghurt évek óta ott van az egészséges ételek toplistáján: reggelire, tízóraira, edzés után vagy akár esti nassolnivalóként is sokan rendszeresen kanalazzák. Éppen ezért meglepő lehet, hogy egy...
Sztárok
Charles Spencer új, Dianáról szóló könyve alaposan felkavarta az állóvizet a királyi családban, és a hírek szerint Vilmos herceg türelme is elfogyott nagybátyjával szemben.
Sztárok
Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében...
Sztárok
Danielle Campbell még tinédzserként lopta be magát a Disney nézőinek szívébe, azóta azonban több mint másfél évtized telt el, és a bájos gyereksztárból mára gyönyörű felnőtt nő lett.
Fashion&Beauty
Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új...