A legnagyobb kínjaim között is azt mondta, szép vagyok - Egy apás szülés története
Remélem, tudja…
Remélem, tudja, hogy nem a víz frissített, hanem ő maga, amikor megérintette az arcom! Remélem, tudja, amikor azt mondtam, nem fogom meg a kezét, az nem azért volt, mert nem szerettem volna! Éppen azért nem nyúltam felé, mert nem akartam a szorításommal neki fájdalmat okozni. Remélem, tudja, hogy amikor azt mondtam, el ne mozduljon mellőlem, az nem azért volt, mert ezentúl most már mindig ezt fogom kérni tőle! Remélem, tudja, hogy nélküle sokkal nehezebb lett volna!
Nevetve indultunk a szülészetre
Aznap este egyébként három táskával indultunk a kórházba, és naná, hogy mindet ő vitte. Hiába mondtam, hogy az a bőrönd gurul és tényleg nem nehéz, hagyjam a hülyeségeimet most már tényleg! Nagyon fújt a szél, és persze, hogy nem találtuk az autót a parkolóban. Nem is mi lennénk, ha elsőre arrafelé vennénk az irányt, ahol a legutóbb megálltunk. Miután gyakorlatilag hahotázva szedtük a lábunkat (el lehet képzelni engem, milyen fürge voltam), azt kérdeztem tőle, hogy normális-e az, hogy még mindig nem félek a szüléstől. Teljesen, mondta ő, aztán kacarászva kerestük tovább az autót, ami természetesen a ház előtt állt, és ami mellett természetesen elhúztuk a bőröndöt.
Ezt is ajánljuk:
Fotók: barizsuzsi
Oldalak
